Úgy érzem pszichológusra van szükségem. Mit tegyek?

Szia!

Szerintem első lépésben írj egy online pszichológusnak,amiben leírod ezeket a gondjaidat,pl Nők Lapja Cafén meg máshol is szoktak lenni ilyenek,de ő is azt mondaná valszeg h keress meg vkit személyesen,és biztosan tud is ajánlani vkit. Sok sikert!

Szia! Nekem mindig is voltak/vannak ilyen problémáim, pszichológushoz is jártam, dilibogyókat is szedtem, de nem segített. Komolyan mondom a pszichológusom még hulyébb volt mint én:) Szóval, ne hidd hogy nekem sokkal jobb! Mindig sok barátom volt, vagyis én azt hittem.. aztán egy szép napon mind elhagytak.. Igaz míg velem voltak nagyon boldog voltam, olyan dolgokat mondtak nekem, amit sosem tudtam volna meg, megtanítottak az életre.. Mindig azt mondták azt akarják, hogy boldog legyek, aztán csak úgy elmúlt minden, hiába beszélek már veluk nagyon néha, már semmi sem olyan mint akkor volt!

Tudod nekem pont most nyáron volt egy nagyon depressziós idoszakom, amibol csodálom hogy ki tudtam mászni! Velem is ugyanaz volt mint veled.. nem mentem sehova, állandóan sotét cuccokat és sutét napszemuveget hordtam, nem voltak még érdekbarátaim sem.. Aztán elhatároztam, hogy véget vetek ennek és megint elkezdek élni!! Csak a saját akaratom kellett hozzá, nem valami idióta pszichológus.. Azóta imádok bulizni, emberek kozott lenni stb.:) Igaz még most is érzem néha, hogy kihasználnak meg minden, de a legjobb nem foglalkozni vele.. Tudom, hogy én senkinek sem vagyok fontos, ezzel tisztában vagyok, így legalább nagyot sem tudok csalódni! Állandóan azt érzem, hogy nem tartozom sehova, de nem érdekel, szabadságként fogom fel, persze nekem is jó lenne egy igazi baráti társaság, akik mindig velem vannak.

Tudod nekem nagyon sok mindenen kellett végigmennem, 10 évesen gyakorlatilag már felnottként kellett élnem és gondolkodnom, mert az apám alkoholista lett, az anyám egy idegen emberbe volt szerelmes, és el is mászott utána, aztán apám minden este leitatta anyámat, és ez éveken át így ment.. Minden este cirkusz volt otthon, volt hogy egész éjszaka nem aludtam.. Nincs sem testvérem, sem senkim. Akkor házban laktunk a nagyszuleimmel, de oket nem akartam zaklatni, hogy anyámék már megint cirkuszolnak, így mindig nekem kellett megeloznom, hogy kinyírják egymást, állandó stresszben és félelemben voltam, olyan dolgokat éltem meg, amit nagyon kevés ember, aztán depressziós lettem.. és mégis itt vagyok!! Osszeszedtem magam, már kezd lenni onbizalmam is! Pedig borzasztó kritikáim voltak magammal szemben, de aztán elhatároztam, hogy boldog leszek és nem azzal fogok foglalkozni, hogy mi a legrosszabb, hanem azzal, hogy mi a legjobb az életemben!

Én azt mondom, hogy Neked kell elhatároznod, hogy igenis túljutsz ezen a korszakon. Ha esetleg volt pár vidámabb heted az életedben, gondolkozz el azon, hogy akkor miért is volt vidám, hogy milyen ruhákat hordtál, mit csináltál naponta, stb. és kezdd el ugyanazt megint! Ha emberek is voltak akkor az életedben, akikkel boldog voltál, hívd fel, keresd meg oket!!

Sok szerencsét, ne feledd, minden csak rajtad múlik!