Mit csináljak? Mit csinálok? (komoly kérdés)

Általános iskolában elég sokat vertek, gyötörtek és mindenfelől csak rosszat kaptam. Visszahúzódó voltam, depis, stb, de jó gyerek. Nem bántottam, ha tehettem is volna a rosszakaróimat, sőt még kívántam (még most is), hogy változzanak meg... keresztény vagyok, ezért álltam így mindig a dolgokhoz. Középiskolába kerülvén szerelmes lettem egy lányba, külsőleg megtetszett, és azért szerettem bele, mert a megszokottal ellentétben ő nem küldött azonnal a francba, mint a többiek. De pár nap múlva közölte velem, hogy semmi esélyem, csak egyszerűen ő normális, és ez furcsa volt, mert olyat még nem láttam. Két és fél évig voltam szerelmes, aztán felvettem egy realista szemléletmódot, amivel kilábaltam belőle. Úgy 10 hónap múlva egy másikba lányt igencsak kezdtem megkedvelni, mert ő már össze is akart jönni velem, tehát ő még furcsább volt. Néhány hónapig közeledtem hozzá, de egyszercsak egy rideg magaviseletet vettem fel(csak felé), mert féltem egy párkapcsolattól. Most visszagondolva igazából nem is illettünk volna annyira össze. És most jön az a lány, aki miatt kiírtam ezt (még mielőtt bárki is ezt gondolná, nem szeretek bele mindenkibe, csak ők pótolták a szeretethiányomat, ezért éreztem egyre közelebb magam). Szóval ezzel a lánnyal tényleg egyformák vagyunk, ő szeretne össze jönni velem. Szeretem őt, de valahogy nem tudok szerelmes lenni. Az iskolai nyomor, az, hogy még a barátaimnak hitt emberek is egy idő után olyanná váltak, mint a ''verőemberek''; az, hogy mindig is lenéztek; a szerelmi csalódás; az, hogy egy kedves lánnyal rosszul bántam, mert féltem együtt lenni vele és még sok minden más is valahogy ilyenné tett. Nem vagyok érzéketlen egyáltalán, de valahogy nem tudok szerelmes lenni, pedig ő tökéletes lenne. És már nagyon szeretném igazán szeretni, mert megérdemelné.