A lényeg és a jelentés között mi a különbség?

Te, ha megválaszolod, hogy mi a különbség a körte és a vonat között, akkor majd erre is remélhetsz választ.

Egyébként addig is. semmi. Mindkét szó fogalom.

A két szó sehogyan nem kapcsolódik egymáshoz jelentésében. Teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen a kérdés. A most beírtak pedig valami ócska kabarétréfára emlékeztet. Totál zavaros az egész. A két szónak nem létező értelmet tulajdonítasz.

Lényeg

épp oly hibásan és szükségtelenül képezett szó, mint a lény; a helyes kifejezés: mivolt, az ami a dologhoz (fogalomhoz) nem az ami, p. Faludinál: «Vizsgáld meg belső mivoltát hivatalodnak». «Az isteni felségnek méltósága és tulajdon mivolta egy szóval elégségesen kimondható nem lévén» (Pázmány). Ellentétben áll azzal, ami valamely dolog v. fogalom kára nélkül elkülöníthető tőle, ami nem tartozik tulajdon mivoltához. Az a tulajdonság, mely ebben az értelemben szükséges, neveztetik lényegesnek, a dolog mivoltához tartozónak, különbségül a csak esetleges, véletlen, a dologgal benső kapcsolatban nem levő tulajdonságoktól.

******

Jelentés 1

több értelmű szemiotikai terminus. Ismertebb meghatározásai:

a) az a dolog, amire egy jel utal (pl. kép esetében az ábrázolt valóságos jelenség),

b) az a tudattartalom, amelyet a jel felidéz (a kép által felidézett képzet),

c) a jel által a befogadóban kiváltott hatás,

d) a jel funkciója (pl. érzelmi, felszólító, információt közlő, másik jelet magyarázó, kapcsolattartó, esztétikai stb.).

jelentés 2

Jelentés

jelentéstan. A szóknak jelentéséről való tudomány csak a legujabb nyelvészetnek egyik föllendülő ága. A nyelvtan azelőtt a szónak csak alakjait tárgyalta, a J.-sel csak a retorika törődött, amennyiben megállapított bizonyos fordulatokat, trópusokat, melyek szerint a szók értelme módosulhat. Korunkban azonba, mikor a szófejtés módszeres tudománnyá fejlődött, természetesen mindig világosabbá lett, hogy a szók J.-e nemcsak retorikai célokra módosul, hanem hogy mindennapi beszédünk is tele van rég elfelejtett, elkoptatott trópusokkal, képekkel. A mai szófejtés, de az összehasonlító mitologia is, azonfelül az u. n. szinonimika tényleg folyvást kutatja és elemzi a szók J.-ét, sőt történtek már kisérletek a jelentéstannak rendszerezésére is, noha ezek még nem vezettek végérvényes eredményre. Legegyszerübb az a fölosztás, melyre a nyelv maga utal bennünket azáltal, hogy némely jelentésváltozásokat alakváltozással köt össze, másokat pedig nem. Ha p. az elvont fogalmat konkrét fogalommá, v. a konkrétot elvonttá módosítjuk e módosítást majdnem mindig képzővel jelöljük, teszem szép: szépség, nevetség: nevetséges. Ellenben ha p. valamely szónak J.-ét, a fogalomnak körét megszorítjuk, akkor nm alkalmazunk képzőt; ha a jószág szót nem értem mindennemü birtokomra, hanem csak nyájaimra, akkor is jószág marad, noha tartalma, a fogalomnak anyaga, alkotó részei, jegyei részben megváltoztak. Az egyiket alaki, amásikat anyagi jelentésváltozásnak mondhatjuk. Az alaki jelentéstan körében első és legfontosabb az ige és névszó közti különbség, s ugy aztán tovább a különféle igefajok s a névszók neveinek megkülönböztetése (. a Beszédrészek, továbbá az Igékről, Névszókról, Igeképzésról, Névszóképzésről szóló cikkeinket). Az alakiaknál sokkal bonyolódottabbak és szövevényesebbek az anyagi jelentésváltozások, melyet sokszor annyira mennek, hogy a szó eredeti J.-étől egészen elütő, sőt vele ellentétes értelmet vesz föl. Az anyagi jelentésváltozások két főosztályra oszlanak. Az elsőban a fogalomnak tartalma nagyobbrészt megmarad, csak egyes jegyekre nézve változik, amennyiben uj jegyekkel bővül, ugy hogy szükebbkörü fogalom lesz belőle, vagy viszont elveszt egy-egy jegyet, tehát általánosabb fogalommá válik. A második főosztály az átvitel, melyben a fogalomnak tartalma nagyobbrészt megváltozik, csak egyes jegyei maradnak meg. Az átvitelre vagy olyan képzettársulás ád alkalmat, mely a fogalmak hasonlóságán alapszik, v. pedig olyan, hogy a két fogalomnak vagy tárgynak akárminő más kapcsolatán vagy együtt való előfordulásán alapszik. A jelentésnek megszorítására nézve a legfőbb tényező az az állandó helyzet, melyben a beszélőknek egyes kisebb-nagyobb csopotjai élnek. Már maga a beszélőknek lakóhelye, a vidék, melyen megfigyeljük valamely szó használatát, nagy befolyással lesz ennek különösebb jelentéseire. A megszorításnál sokkal ritkább az általánosítás, de szintén elég gyakran kerül elő s elégtermészetes jelenség. A gyermek az ismert tárgyak nevével appercipiálja a hozzájok hasonló tárgyak képzetét; azért gyakran megesik, hogy a gyermek kiterjeszti a szó használatát olyan tárgyakra is, melyekre a köznyelv nem vonatkoztatja, p. karácsonyfának nevez minden fenyőfát stb. efféle. Az általánosításnál ismét sokkal közönségesebb a metafora, a hasonlósági átvitel, vagy képes beszéd, mely a nyelvnek költői elemét teszi. Mindnyájunk beszéde költészettel van tele. Csakhogy mig a költői és irodalmi nyelv nagyrészt szándékosan, céltudatosan alkalmazza ama költői elemet, a metaforát: a közbeszédben szándék nélkül, magától megterem. Az átvitelnek másik neme a metoimia, vagyis kapcsolati átvitel; mint neve mondja, a dolgoknak valami feltünő kapcsolatán alapszik, még pedig rendesen a különféle oksági viszonyokon, melyek a reális világnak és gondolkozásunknak tárgyait egymással összeköti. Ez a jelentésváltozás talán épp oly közönséges, mint a metafora, s legfelötlőbbek itt is természetesen az olyan esetek, melyekben a gyermeknyelv vagy a népnyelv eltér a köznyelvtől. Az Ormánságban a lent és a kendert rokkának mondják, sőt rokkaföldnek nevezik a kenderföldet. (Tud. Gyüjt. 1828, 2. füzet), tehát a fonó eszköz nevét átviszik a fonni való tárgyra. De számtalan metonimiát találunk a köznyelvben is, ámbár az állandó használat elkoptatja s elhomályosítja őket, épp ugy mint a metaforákat. Ismeretes p. az egész és rész névcseréje (melyet a retorika szinekdokénak nevez) s ennek különösen az a faja, mely a feltünő rész nevét az egészre alkalmazza. Igy használjuk a fő nevét az egész személy jelölésére és szegény feje a magyar nyelvszokás szerint a. m. a szegény ember v. asszony. - J. továbbá a hatósági kiküldött által a megbizatás tljeítéséről s eljárásának eredményéről a kiküldő hatóságnak tett előterjesztés.