Szerintetek is engem szivat az élet? Vagy csak b*szok el mindent? (bőv. Lent)
Szóval 15 éves lány vagyok. A szüleim 9 éves koromban váltak el anyám miatt. Abban a pillanatban, amikor apám bejelentette, hogy többet nem jön haza, nekem fel kellett nőnöm. Azon nőttem fel, hogy anyám siránkozik, hogy nincs pénze, és hogy szerelmes a szomszédba. 3 iskolát jártam meg, de erről inkább nem akarok beszélni. Tavaly 8.ban megbuktam, de most sem járok be mert valahogy b.szottul nem érdekel az egész. Fogalmam sincs, hogy mit szeretnék az életemmel kezdeni, de próbálok szabadon élni, ami nem vezet jóhoz. Igazságszerint szeretnék embereken segíteni majd, mert nekem is nagyon jól jönne a segítség. Szóval, miután elváltak a szüleim, én anyámnál maradtam, de rendszeresen látogattam apámat is. Ahogy teltek az évek egyre többet mentem apámhoz. Végül ott kötöttünk ki, hogy egy éve nála lakom. Keveset látogatom anyámat, persze hiányzik és szeretem is, de nehéz őt elviselni. Nekem is megvannak a gondjaim, amire hegek emlékeztetnek a csuklómon. Annyira viszont mégsem akarok belefolyni az egészbe.. Apámmal nehezen vagyunk meg anyagilag. Én nem tudok eljárni dolgozni, mert sehová nem vesznek fel, így apám márciustól kimegy külföldre. 2-3 havonta tudna csak hazajönni. Én nem igazán akarok kimenni vele, meg nem is tudnék, viszont ebben a pár hónapban egyedül kéne itthon lennem. Haza nem mehetek ennyi időre. Van itt egy macskánk, és nem lenne ki gondozza..
A lényeg, hogy úgy érzem, hogy az élet ott gurít elém valamit, ahol csak tud. Ha apám kimegy megint kimarad az életemből.
Az iskolát be fogom majd fejezni természetesen, szóval most ezért ne kössön belém senki, oké?köszi..
Csak a véleményetek érdekelne, és az, hogy ti mit tennétek a helyemben, már ha az esetemben van jó megoldás..?
És még annyi, mert tudom, hogy ezt szóba fogja mindenki hozni, hogy mért nem járok suliba.. Anyám nem igazán foglalkozik a dologgal, apám pedig nem tud meggyőzni. Nyomós okom van, amiért nem járok, és ő ezt megértette és elfogadta. Támogat engem, még ha tudja is, hogy ez nem a legjobb nekem.
És ha nem megy ki, akkor nem fogunk tudni megélni. Szóval muszáj lesz.. Csak félek, hogy így már tényleg szart sem fog érni az életem..
Bocsi a regényért, és köszi ha elolvastad, főleg ha válaszolsz is:)
Szia!
Egy pár igét szeretnék megosztani
De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.(Rómabeliehez írt levél 10:8-10)
Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.(55. zsoltár 23)
És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon.Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog.Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?(Ezékiel 18:21-23)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!