Vélemény erről a szövegről?

Lassan véget ér a nyár és a nyári szerelmi kalandok is a végüket járják. Azt hisszük, talán már le is zártuk őket, elkezdünk változni és jobb utat választani, visszatérni a valóságba, a nyári mámorból. Majd újra csörög a telefon *ring*ring* és ugyanott vagyunk, a nyári elmebaj közepén, jobbról egy félig elégett álom és maradványai, balról a beteljesületlen szerelem, a vágyakozás, hátunk mögött a remény utolsó gonosz leheletével, próbál minket az áhított férfi felé lökdösni, utána vége! Vége, mert felébredünk, felébredünk mert a valóság rideg keze a képünkbe borít, vödörnyi jeges vizet. A többi már csak felfogás kérdése. Sikítozhatunk, csapkodhattunk minden erőnkből, kapálózhatunk az érzések után, vagy a végeredményt látva, ami a tömör semmi, bele is nyugodhatunk egyből. Másodjára már nehezebb. Amikor elsőre kell felállni és tovább menni, akkor fel kell állni és tovább kell menni! Nem botladozni, nem visszafordulgatni,hanem határozottan, nagy léptekkel haladni előre, mert,ha visszafordulunk és elkezdünk rohanni, a semmibe visz az út és talán észre sem vesszünk a szakadékot, egyszerűen beleesünk, de az akkora már mélyebb lesz. Másodjára már nem csak szerelmesek leszünk, akiket elhagytak, hanem bolondok is. A bűntudat pedig szörnyű dolog, kísért és a füledbe suttogja,hogy "Miért fordultál vissza? Most jobb? Változott bármi is? Mit vártál te őrült? Most már kell fel! Gyerünk, menj tovább! Hát még mindig nem tanultál?!" De, tanultam, csak a hangja elfeledtette velem a tananyagot. Hogy hogyan tovább? Először is, örüljünk annak,hogy egyáltalán mindez megtörtént, de tényleg. Gondoljunk vissza,arra az időre, amikor még csak a távolból figyeltük és vágyakoztunk. Azok a kívánságok, amelyek akkor szállingóztak, színes pillangóként a gondolatainkban, bár félig-meddig de, beteljesedtek! Örüljünk ennek, másrészről tudom,hogy fáj, rossz ilyenkor mosolyogni. Tovább? Tovább fogalmam sincs. Vagyunk elég erősek semmibe nézni Őt? Akkor nincs több kérdés, már csak a megvalósítás! Az előző kérdésre nem volt a válasz? Ebben az esetben, ne engem kérdezzen, mert én sem lennék rá képes. Tudom,ha újból felhív, fel fogom venni, találkozni fogok vele és csak reménykedem abban,hogy bizonyos idő után, és minden nappal, egyre erősebb leszek és egy csodás reggelen, már nem fog érdekelni. Egyszer már átéltem ezt és biztosan mondhatom,hogy akkor fogunk tudni tovább lépni,ha valaki más mosolya már szebb lesz,mint az övé. És akkor, szabadok leszünk.