Unatkozom, őszintén. Mit csináljak? 14/L
Igazából hülye voltam, volt egy felfogásom, miszerint nekem csak igazi barátok kellenek, haverok nem. Így kialakítottam egy 4 tagú lánybandát, a többiekkel pedig nem törődtem. Nos, az egyikük elköltözött az ország másik végébe, a másikék gazdagok és egyik helyről utaznak a másikba, az utolsó személy pedig lent van már fél hónapja a nagyszüleinél és nem is szándékozik visszajönni egy ideig.
Esküszöm, még sosem unatkoztam. Ha bezártak egy sötét szobába, akkor is csak feküdtem, és történeteket találtam ki, és nagyon jól elvoltam, úgyis. 5 órás buszozás közben is nagyon jól elvoltam. Éltettem a felfogást, hogy "csak a buta ember unatkozik" és tényleg eszerint éltem, és most nagyon szégyenlem magam.
Hiába tudom, hogy ha unatkozik valaki, az azt jelenti, hogy dejó, minden rendben van, mehetünk tovább, nincs semmi dolgunk.
Nincs kedvem olvasni, pedig én voltam az az ember, aki ha visszatette a kiolvasott könyvet a polcra, már vette le a másikat rögtön. De most valahogy nincs kedvem, és nem értem magam.
Volt, hogy megnéztem egy nap 4 filmet, de ez sem mehet tovább, és jelenleg a nyelvtanuláson kívül nem tudok semmit csinálni, és annyira szánalmas az egész, hogy bármit megtehetnék, de nem csinálok semmit, mert fogalmam sincs, hogy mit. Mások bezzeg örülnek ha van szabadidejük, én meg itt nyögök miatta. Már ott tartok, hogy mindennap kitakarítom a házat, és főzök, sütök, de ezek is maximum 2 órát vesznek el a napomból.
Nyelvtanfolyamra most nem nagyon van pénzünk, tavaly volt, nagyon szerettem. Angolt és németet tanulok most, és szeptembertől franciát a középiskolában.:]
Hát igyekszem fejleszteni egyedül őket, de egyenlőre csak sorozatnézéssel megy.
Nyelvtanulást fejlesztheted úgy is hogy előző évek érettségijeit, nyelvvizsgáit, ilyesmi feladatsokokat megoldassz :)
És ezzel az elért pontok alapján nyomonkovetheted a fejlődésed.
"Wowoztam 3 hónapot, aztán miután beléptem a 60-as szintre, rájöttem, hogy elvette az életem, szóval kitöröltem:D nem akarok megint függő lenni.
"
De legalább nem unatkoztál.. :D Én is wowozok de emelett kondizok,úszok. DE így is megvan napi 6-7 óra wow :P Szóval tudni kell időt szakitani mindenre.
16/F
Vagy beszélgess velem, mert én is szörnyen unatkozok :D
16/F
Szabad megkérdeznem hol laksz?
14/L ,szintén szétunva a fejét. :'D
Mondjuk én szoktam haveri körben lenni,de annyira nem vagyunk puszipajtások,az a tipikus felvágós,beszólogatós banda... Én nem vagyok a híve annak,hogy a semmiért visszabeszéljek valakinek,vagy kifigurázzam a kinézete miatt.Szóval velük sem érzem túl jól magam,de még mindig jobb mint itthon punnyadni.
Én pl haverral lebeszéltem h lehívunk még valakit,van 90esem,és így olcsón elutazunk Pécsre.Mozizunk,vagy csak csavargunk.
Elmegyek falunapokra,a halfőzőre,ha hívnak kisebb házibulikra,jelbeszédet tanulgatok(hallatlan.hu),lemegyek sötétedéskor a kutyámmal úszni egyet,takarítok,sütök,főzök,netezek. Mostanság meg akarok őrülni,ha egyetlen napot is itthon kell elszenvedjek,minden nap tenni akarok vmit,nem bírom az egyhangúságot. Kellenek az őrültségek. :D
A linkeket megköszönném, ma voltam vásárolni, de az összes oktatókazetta 5000-nél kezdődött.:[ csak német kéne!
Pesti vagyok:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!