Voltatok már fent 24 óráig?
mármint pl. felkeltél reggel 8-kor és másnap 8-ig fent voltál?
Nekem most nem sikerült még 3 és fél óra kellett volna XD










nekem is úgy 37-38óra körül van a rekordom.
ha mozgalmas a nap akkor könnyű sokáig fel lenni.
nekem ez úgy sikerült hogy reggel felkeltem napközben elvoltam este osztálytalálkozó volt nem akartam de sikerült többet innom a keleténél hajnalban meg mikor haza értem nem bírtam elaludni viszont 8-9órakkor meg már indultunk a strandra.
az tartott vagy 17óráig utána meg hogy haza értem nem voltam már álmos a strand miatt,este is felvoltam még elég sokáig.
ha nem csinálsz semmit úgy nehéz fel lenni 24órát is de ha pörgős a program akkor repül az idő és álommanó sem jön.





17-18 éves voltam akkor a rekordom 3 és fél nap volt. Nem szándékos volt, nyári munka miatt két helyen, s mikor tudtam volna aludni a haverok elráncigáltak a délegyházi tavakhoz, majd utána 24 órát aludtam.
még egyszer hasonló hosszúságú fennmaradásom volt, az csak három nap volt, de a végére hallucináltam már.





az egyik rekordaom az 10! évesen, hogy először mentünk amerikába és annyira izgultam az este, hogy nem aludtam semennyit, aztán 3kor mentünk is reptérre... és egész repülő út alatt nem aludtam, mert ablak mellett ültem, és azt néztem, az elöttem lévő ülését rugdaltam, meg tévéztem, de a végére kezdtem megőrülni :D aztán megérkeztünk és az idő eltolódás miatt még nappal volt, aztán akkor sem aludtam, de annyira nemis voltam fáradt :D
aztán volt még egy, hogy ottaludtam egy barátnőmnél egész éjszaka semmit nem aludtunk. hazajöttem hajatmosni és hívott egy másik, hogy szintén aludjak nála, és akkor sem aludtunk semmit és másnap még ott maradtam nála úgy délután 5ig, de addigra már hulla voltam :D
egyébként sokszor voltam már fent ilyen 36 órákat, most nyáron nemtudok aludni, most rendszeresen sok ideig vagyok éber





hát persze, hogy voltam :)
a rekord az volt, amikor csütörtök reggel fél 6-kor felkeltem, délig suli, utána 24 órás vetélkedő, ami elhúzódott még egy órát, aztán még takarítani is kellett, utána hazamentem lezuhanyozni, átöltözni, majd 16.30-tól 20.00-ig próbán voltam, de a buszom csak 11-re ért haza :)
a próba végéig egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, addig folyamatos volt a pörgés körülöttem
nekem rekordom ,szombaton délelőtt 10 órakkor felkeltem hétfő este feküdtem le 10-11 kor.
De nem ajánlom hiába fent vagy nem jegyzel meg semmit ha nézel vagy olvasol is kb olyan ha nem is csináltál volna semmit koncentráció nulla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!