A kevélység volna az eredendő bűn? Mit jelent ez?
Nem. Az eredendő bűn a Biblia szerint az első emberpár által elkövetett engedetlenség volt: ettek abból a gyümölcsből, amelynek a fogyasztását Isten megtiltotta. (Ezt a tudás fájának hívták utólag, de a Biblia ezt nem mondja ki, sőt még a gyümölcs fajtáját sem nevezi meg. Csak utólag állítják, hogy ez alma lett volna.)Ennek büntetése volt a kiűzetés a paradicsomból. Továbbá a nőnek ettől kezdve fájdalommal kellett szülnie, a férfi pedig "orcája verejtékével", fáradságos munkával szerezhette meg a létfenntartáshoz szükséges javakat. Sőt, emiatt az összes született utódot ez a sors várja. Eredetileg nagyon hosszú, betegségektől, nélkülözésektől mentes élet várt volna rájuk, de elkúrták. Nem kicsit, nagyon.
Az egyház ugyanakkor megkülönbözteti a bűnöket, úgymint eredendő bűn, halálos bűn és bocsánatos bűnök. A kevélység a hét főbűn egyike, a bocsánatos bűnök közé tartozik. Azaz, ha az illető megbánta, akkor az Isten (Vagy az ő nevében eljáró pap)megbocsátja azt.
A bűn az ami elválaszt Istentől.
Ne offolj! Az volt a kérdés, hogy a kevélység-e az eredendő bűn! Hát nem az, ahogy kifejtettem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!