Valójában hogyan kell értelmezni a sztoikus filozófiát?

Más dolog elfogadni egy helyzetet és beletörődni egy helyzetbe.

Pl. túrázol. Beleesel egy gödörbe. Mit tehetsz? Sírdogálsz? Dühöngsz? Szidod azt, aki a gödröt ásta? Vagy önmagadat, hogy nem vetted észre a gödröt? Álmodozol, hogy már rég a faluba lehetnél egy tál levest kanalazva? Vagy elkezdesz rettegni, hogy itt fogsz megdögleni? Változat ezek közül bármelyik is a helyzeteden? Nem? Akkor balgaság lenne erre pazarolnod az idődet, figyelmedet, energiádat. Inkább mond azt, hogy oké, egy gödörben vagyok, lássuk ebből a helyzetből hogyan lehet kihozni a legjobbat. Nézz körül és gondolkodj azon, hogy min vagy hogyan tudsz kimászni, fülelj, jön-e arra valaki, aki segíteni tud, stb…

Igen, fogadd el, hogy most egy gödörben csücsülsz. Miért? Mert ez az igazság. De ez a jelenről szól. Nem jelenti azt, hogy nem törekedhetsz kijutni a gödörből, és ha kijutottál, nem kell levonnod a tanulságot, átgondolnod, hogy hogyan kerüld el a jövőben a hasonló eseteket. Ezek már nem a jelenről, hanem a jövőről szólnak. Sőt ezekre kell törekedned, ahelyett, hogy hagyod eluralkodni magadon az érzelmeket. Ha megőrzöd a sztoikus nyugalmadat, akkor sokkal hatékonyabban fogsz munkálkodni azon, hogy kijuss a gödörből. Azt kell elfogadni, hogy a múlton már változtatni nem lehet. Viszont a jelen tetteivel képes vagy alakítani a jövődet. A múltból csak a tanulságokat kell továbbvinni.

Ja és attól, hogy gödörben vagy és amúgy éppen botokból próbálsz kapaszkodókat faragni, attól még élvezheted a madarak énekét. Nem lettek azok kevésbé szépek attól, hogy neked megváltozott a pozíciód. Ha képes vagy a racionalitásoddal uralni az érzelmeidet, akkor képes leszel ezt is befogadni.

Még egy gondolat a fenti példához. Ha kijutottál a gödörből, akkor pl. tehetsz azért, hogy fellépj az ilyen gödrök létrejötte ellen. De nem jó, ha ezt indulatból, bosszúból teszed. Tedd meg, de ne azért, ahogy érzed magad, hanem azért, mert objektíven nézve ez neked is, másoknak is jó lehet. Ha erre a gondolkodásra szoktatod magad, sokkal jobban is fogod magad érezni.

Röviden: a sztoikus személet nem jelenti azt, hogy ne lehetne, sőt nem kellene alakítani a sorsodon, ahogy és amikor tudsz. Sőt… De ismerd fel, hogy itt és most mire van hatalmad hatni és dolgozz azon, amire meg nincs hatalmad hatni, azt kell elfogadnod és annak az érzelmi hatásától mentesíteni magadat.

~ ~ ~

> A lelki higgadtságot értem, gyakorlatilag egy benső önvédelem, azonban nem eshet át az ember a ló túloldalára? Hol a határ?

Nincs határ. Egyszerűen csak meg kell különböztetni a bárgyúságot, beletörődést a higgadtságtól, derűtől és a valóság elfogadásától.

~ ~ ~

> Számos nagy hadvezér, de még nemzetek is úgy biztosították a helyüket a világban, hogy ha kellett erőszakot alkalmaztak (poroszok, stb).

Lehet. De te a magad erkölcsi értékrendjébe ez belefér? Ez már nem a sztoikus filozófiáról szól, hanem úgy általában az erkölcsről.

Meg itt nagyon nem mindegy, hogy mi az indíttatás. Önmagad javát akarod mások kárára? Vagy mások javát, vagy egy magasabb rendű célt akarsz elérni, ha kell önmagad kárára? Ez utóbbi esetén ha van lehetőség a célt elérni harc nélkül is, akkor érdemes törekedni arra, hogy harc nélkül érd el a célt. Ha viszont nincs más lehetőség, mint harcolni, akkor meg harcolni kell. Ettől még maradhatsz sztoikus, maradhatsz higgadt, vagy pl. lehetsz udvarias azzal az ellenféllel akiről tudod, hogy pár perc múlva vérre menő harcot fogsz vívni. Egy szép filmbeli példa a Mennyei királyság filmből, mikor Balduin – Jeruzsálem királya, aki a leprás – és Szaladin – egyiptomi szultán – vált néhány szót egymással a csata előtt, és Szaladin látva Balduin betegségét azt mondja, hogy elküldi neki az orvosait. Mert miért ne tehetne ilyen gesztust? Miért kellene gyűlölnie Balduint? Nekik van egy konfliktusuk, de ez nem személyes konfliktus. Igen a csatát meg fogják vívni, és akár kardélre fogják egymást hányni, de nem dühből, nem haragból, nem bosszúból, hanem mert egy magasabb érvényű – valós vagy vélt – igazságnak máshogy nem tudnak eleget tenni. És mivel tudják és belátják ezt, így képesek tisztelettel viselkedni egymás iránt, és valóba tisztelni egymást.

Szóval itt is az a kérdés, mint úgy általában a sztoikus filozófiában, hogy az érzelmek határozzák meg a gondolatokat, vagy a racionális elme képes az érzelmek fölé kerekedni.

Nem derül ki, hogy a kérdező milyen mélységben és forrásokból tanulmányozza a sztoikus filozófiát, de az én forrásaim elég alapvető sztoikus elvként hivatkoznak Epiktétosz tanítására, hogy legfontosabb különbséget tenni a között, amire képes vagy hatással lenni és aközött, amire nem tudsz hatással lenni.

Amire tudsz hatni, azon dolgozz, hogy sikerüljön. Amire nem tudsz hatással lenni, azt fogadd el és ne hatni akarj rá, hanem foglalkozz azzal, hogy te hogyan tudsz viszonyulni hozzá. Például a hidegen képtelen vagy változtatni. Harcolhatsz ellene, megkorbácsolhatod a tengert, hogy ne hullámozzon, panaszkodhatsz, szenvedhetsz miatta, de a hideget és a tengert nem fogja érdekelni, hogy te mit csinálsz velük, mert nincs hatalmad felettük, ők az erősebbek.

Viszont arra van hatásod, hogy te hogyan viszonyulsz hozzájuk. Harcolni nincs értelme, a panaszkodás nem segít, de a hideg ellen felöltözhetsz, vagy rakhatsz tüzet, hogy melegen tartson, a tenger hullámzását kiismerheted, megtanulhatsz hajózni. Ő lesz erősebb, nincs rá hatásod, de megkeresheted, hogy te mit tudsz mégis kezdeni vele.

Ha pedig már végképp nincs más lehetőséged, mert így is úgyis eljön a végzeted, akkor aközött választhatsz, hogy visítasz és kétségbeesve könyörögsz az életedért, vagy emelt fővel vállalod a találkozást az elkerülhetetlennel. (Persze, ha az életedért könyörgés, vagy akár a harc megmenthet, akkor az a lehetőséged, amit meg kell lépned, hiszen ez megmenthet. Elfogadnod az elkerülhetetlent csak akkor kell, ha tényleg elkerülhetetlen. Ha van egy lehetőséged elkerülni, akkor már nem elkerülhetetlen, így nem elfogadnod kell, hanem választanod a lehetőségek közül - a legjobbat, vagy legkisebb rosszat.

Ugyanerről szól a sztoikusok “memento mori” elve is. Emlékezz, hogy halandó vagy, fogadd el, hogy véget ér valamikor az életed. De ez nem azt jelent, hogy add fel már most, hanem hogy addig érj el minél többet, amíg még élsz. Ne vesztegesd az idődet halogatásra, számodra értelmetlen, felesleges dologokra, mint például a halandóságodon sopánkodni, mert ezen sem tudsz változtatni. Foglalkozz inkább azzal, amin tudsz is alakítani, ezért érdemes foglalkoznod vele!