A sztoicizmus célja az érzelmek kiölése, vagy csak azok kontrollálása? Ha nincsenek érzelmek akkor boldogság sincs, mivel a boldogság az egy pozitív érzelmi állapot, vagyis, ha az érzelmek kiölése a célja, akkor a boldogságot is megakarja szűntetni?

Én utána olvastam mostanában és bár talán nem én vagyok a legjobb válaszadó ezzel kapcsolatban, de az alapján amit eddig olvastam a sztoicizmus önuralomra tanít, úgy gondolják hogy a túlzott érzelmek elvakítják az embert és téves döntésre viszik.

Tehát szó sincs arról hogy az érzelmek kiölése a cél, ez egy közhelyes tévedés velük kapcsolatban. Az élet negatív dolgainak elfogadására és pozitív dolgainak megbecsülésére tanít a sztoicizmus. Plusz arra hogy vannak erények amik szerint érdemes élni, tehát ad egy morális alapot is.

Úgy gondolják hogy a negatív érzelmek a dolgok rossz ismeretének jele, hogy az illetőnek téves elképzelése van a valóságról, a vágya és a valóság közötti ellentét okozza az érzelmi feszültséget. Egy csomó módszerük van a dolgok elfogadására, hogy azok ne okozzanak érzelmi stresszt.

Ezek egy része annak a tisztázása hogy mire képes az ember és mi az ami nincs hatalmában, hogy kell ezeket megkülönböztetni és elfogadni azt amire nincs hatása, de negatívan érinti.

Tanít az örömök megbecsülésére, hogy az ember boldog lehessen minden körülmények között, úgy gondolják hogy a boldogtalanság és a "gonoszság" az emberi tudatlanságból fakad, hogy az illető nem helyesen ismeri a világot és ezért cselekszik helytelenül vagy érzi magát boldogtalannak.

El kell tudni fogadni hogy vannak rosszindulatú emberek, rossz események és örülni hogy van fedél az ember feje felett és számára kedves és szeretett emberek veszik körül. De érzelmileg fel kell készülni hogy mindezt elveszítheti és örülni kell minden közös pillanatnak. A sztoikus azért sztoikus, mert a legrosszabb lehetőségre is felkészül érzelmileg - mondjuk előre elképzeli magában míg el nem tudja fogadni - és nem omlik össze mikor az bekövetkezik. Ugyanezen okból megbecsüli azt amije van, mert érzi és tudja hogy nem tart örökké.

Láttam erről egy humoros rajzot:

[link]

- Seneca, miért nem gyászolsz mikor meghal egy barátod?

- Egy eltávozott barátra gondolni számomra édes és megnyugtató. Mert amíg velem volt, velem volt az érzés is hogy el fogom őt veszíteni.

- Várjunk csak, te most arról képzelegsz hogy én is halott vagyok?

- Ha tudnád mily megnyugtató!