19 évesen ha van lehetőségem a barátommal összeköltözni a szüleinél, ez mennyire jó ötlet?

Arról van szó, hogy a barátommal 19 évesek vagyunk, 9 hónapja mondtuk ki hogy együtt vagyunk, de már előtte is több volt köztünk mint barátság, 4 éve ismerem.

Azért szeretnénk már összeköltözni, és azért náluk, mert nálunk nagyon sok családi gond van, szüleim nem jönnek ki egymással, velem se, állandóan veszekedés megy,szerintük én rózsaszín ködbe látom a világot, nem lehetnek saját döntéseim semmiben, egy kis szobába be vagyok zárva és ha valamit veszek magamnak (inni, kaja) azt bent kell elrejtenem a szobámba, mert az is baj. nem érvényesülhetek, ha csinálok valamit akkor az mindig rosz, ha nem csinálok valamit akkor az a baj, a jövőmről és a jelenemről az a meglátásuk hogy egy 0 vagyok, és azt vágják minden nap a fejemhez hogy nem is leszek több ennél sose, minek csinálok bármit is ha késöbb nem lesz semmi értelme nem viszem soha többre. lehoznak az életről, már miattuk betegségek jöttek elő, pszichológushoz kell járnom (de erről se szólhatok nekik egy szót se mert nem fognák föl hogy ők tesznek lelkileg tönkre). szeretetet nem kapok tőlük egyáltalán, alig kaptam kiskorom során, és most úgy vagyok az életemmel, hogy ha nem azt tettetm volna eddig amit ők rám eröltettek, akkor most élvezném az életem.

amivel most itthon gondom van, az a barátoméknál nincs. szülei tudják mi megy nálunk, nem egyszer kellett értem jönni és az éjszaka közepén engem otthonról átvinni, mert olyan szinten megbántottak, hogy sírtam, és nem bírtam elviselni.

A szülei mondták hogy nyugodtan odaköltözhetek, a barátom úgyszintén bíztat hogy nem lesz gond, és örülne neki ha végre jól lennék. már ez nem csak egy ötletként van képbe, hanem egy teljes tervként, barátommal tervezzük a közös jövőt, dolgozunk suli mellett, gyűjtünk a saját lakásra. addig viszont itt kész lelki roncs lennék, ott meglenne mindenem, így is sok időt töltök ott, de mindig veszekedés árán, és barátom is mondta, hogy amikor ott vagyok, látja rajtam a boldogságot, viszont itthon a családommal már csak szorongok és bújkálok a szobába nehogy beszélnem kelljen velük.

azzal is tisztában vagyok hogy ott se lehet minden szuper és zökkenőmentes, de azokat a zökkenőket inkább elviselem és alkalmazkodok a családjához, mert tőlük kapom meg azt amit a saját családomtól kéne...minthogy lelkironcs legyek a családom miatt.

még az én szüleim nem tudnak erről a költözésről.

és hiába vagyunk meg jól, és úgy gondolom tényleg meglehetne ott mindenem, és nem lenne ilyesmi gond, mégis mindig elővigyázatos szeretek lenni, és ezért bennem van a kétely, hogy jó ötlet e.

mert nem egy-két olyan eset volt már hogy szerették egymást, együtt éltek és mégis egy idő után szétmentek....

mert tudom ha erre kerülne sor, nem lenne lehetőségem vissza hazaköltözni, és az nagy visszaesés is lenne, újra visszakerülnék a padlóra....

és már próbáltam szüleimmel beszélni erről hogy változtassanak, mert nem birom elviselni ami itt van.