Az embernek - meg a többi emlősnek, madárnak, stb. - miért van szüksége vízre (és így milyen minőségűre)?
Én pl. úgy tanultam, hogy a desztilált víz szabályosan "mérgező". Ebből én józan paraszti ésszel gondolnám, hogy az emberi szervezetnek nem a H2O miatt van szüksége a vízre (pl. csapvíz). Viszont akkor mi miatt olyan elengedhetetlen? Az ionok miatt? Vagy a benne élő mikroszkopikus zöldek miatt?
Igazából amiatt kérdem, mert érdekelne, hogy az ivóvíz mesterséges előállításához milyen akadályokat, problémákat, tulajdonképpen minek a szintetizálását kéne megoldani.
Köszönjük Emese ez bőven sok volt jó hogy befejezted.
A buta válaszokra csak annyit hogy én írtam is hogy a deszt vizet nem intravénásan lövöm be hanem megiszom ahol a gyomorba kerül majd kiegyenlítődik az ionkoncentrációja fel tudod ezt fogni ?
Másik hogy a fém házi lepárlóval nem tudsz orvosi tisztaságú 10mS es vizet facsarni ,csak megközelíteni de ha olyat innék napi 3 litert akkor se lenne semmi bajom ahogy most sincs .Ellenkezőleg de nem fogom itt felsorolni a hatásait . Igyál csak továbbra is vízkövet klórral kár hogy nem látod én heti szinten mekkora visszamaradó krétadarabokat szedek ki a fazékból.
Most épp lenyeltem a mai 3l emet de még a sütire innom kellett ,ittam két korty csapvizet majdnem elhánytam magamat az íze olyan volt mintha a wc tartályal smároltam volna . Ja és még nem fulladtam meg oxigénhiányba ahogy mondod.
Nem kell leemesézni az egyetlen normális válaszadót, trollocska.
Nem tudom, hány választ kell elolvasni, amíg végre az OZMÓZIS FOGALMA előkerül!!
Ez kicsit szégyen...
Nem kell kisarkítani sem, hogy a csapvíz az vízkő klórral, igen, mindenki tisztában van vele, hogy egészségtelen, de nyilván nem annyira, mint 2 liter desztvíz.
KÉPTELENSÉG, hogy megiszol egy nap 3 liter desztvizet (igen, még akkor is az, ha kiírod gyakorikérdésre, hogy 'márpedig Te megtetted'...hűha...). Baromság, hogy a gyomrodban majd kiegyenlítődik az ionkoncentráció...ha így lenne, akkor akár gyomorsavmegkötőként is alkalmazhatnánk a vizet...az a desztillált víz szépen a vörösvérsejtjeidet pukkasztja ki és a halál egy lassú fulladás lesz. A kémiatanárnőről meg ezután nem igazán mondható el, hogy egy idióta picha, másokról annál inkább.
Szánalmas hogy nekem kell bizonygatnom de tessék láthatod a két üveget töltöm meg 1,5l . A készülék max egy gallont azaz 4 l tudna lepárolni egy feltöltéssel.
Nincs tds mérőm . Majd EC mérőt akarok csinálni mert pénzt nem adok érte ,csak kíváncsi vagyok mennyire tiszta ez a víz . Ahogy írtam is ez nem tud orvosi minőséget .(am roszul írtam nem 10mS/cm)
Itt egy helyes táblázat
Nagyon tiszta víz - 0,055 μS/cm
Desztillált víz - 0,5 μS/cm
RO deionizált víz - 0,1-10 μS/cm
Sótlanított víz - 1-80 μS/cm
Hegyi forrásvíz - 1,0-10 μS/cm
Háztartási víz - 500-1000 μS/cm
KCl (0,01mol/l) - 1,4 mS/cm
Tengervíz 52 mS/cm
Na akkor most már igazán kérdéses, hogy hol az igazság?! :O
Biológia/Kémia volt fakultációs, orvostan testvérem is megírta fenntebb, hogy megöli a vörösvérsejteket, utolsó hozzászóló viszont bizonyítani próbálja, hogy házilag desztillált vizet iszik... :/
Hát, én kémiához hülye vagyok, de mint Matek-Info-s hallgató, egyett megtanultam már az egyetemen : a tanított elméleti tudomány sosem téved... mégha feleslegesnek is látszik.
Szóval lehet, az a desztilláló-gépnek kinéző valami az nem desztillál teljesen, csak tisztítja a vizet. Főleg, ha ezzel a célzattal árulták.
Vagy, a rosszabik eset : mostanában vetted ezt a desztillálót, és az a 3L desztilált víz nem fog jót tenni.
Miért szerinted mi a nyavaja van a 3l es dunsztos üvegben ,filmezzem le hogy elhidd az ott vízgőz? :D Nem fogok senki kedvéért 3 órát feltölteni meg 30Gigát.
Nevezheted ezt víz tisztításnak de ez akkor is desztilláció méghozzá egyszeres és mivel saválló csöveken csapódik ki elég rövid úton én sem állítom hogy ez 0,1uS/cm tisztaságú lenne hisz olyat csak félmilliós laborgépen tri azaz háromszoros desztilációval kvarccsöveken lehet elérni .
Kérdés hogy szerinted én hány uS/cm alatt kellene hogy belehaljak a víz tisztaságba :) ugyanis amit árulnak RO ivóvizeket azok is ott vannak 0,1-10mS nél . Ilyen csapra szerelhető készülékek is vannak azzal a megkötéssel hogy kell utánuk egy visszasózó mert a nagy szakemberek szerint meghalsz de hány olyat tudok akinek még nincs vagy ha most épít be ,egy kamu sózót köt be és az ellenőr úgyse tudja hogy mi az.
Ja és mielőtt féltenél én már fél éve csak ezt a vízgőzt iszom de eleinte csak 2l t naponta .Volt hogy kétszeresen desztilláltam.Kezdhetsz matekozni fejben hány litert ittam meg és elvileg szépen lassan ki kellett volna mosódnia az elektrolitoknak belőlem ,a sejteknek fel kellett volna puffadni és vízmérgezésbe meghalnom mint a sportoló aki hirtelen sok vizet iszik de a sókat nem pótolja.
Márpedig az én vízgőzöm az olyan édes és lágy hogy az összes kálcium meg só ott hever az egyik képen kis kréta formájában. Csak van egy titkom én enni is szoktam nem csak inni :)
"Márpedig az én vízgőzöm az olyan édes és lágy"
:O :O :O :O :O :O :O :O :O :O :O :O :O :O :O :O
Óóóóó, na várjunk csak! Édes??? A sima H2O-nak hogy lehet íze?? Ezt már nem értem.
Ahogy azt se, hogy akkor most tévedések sorozata lenne abban az elég komplex kémia- meg biológiatudományban, amit az "ozmózishívőknek" is gondolom magolniuk kellett anno??
Mert ez utóbbi a kisebb valószínűségű szerintem.
Ugyanakkor én sem állítom, hog troll vagy.... lehet, hogy abban a "desztillációs" folyamatban van valami rejtvény, amire még Te sem jöttél rá, és ott kiderülne, hogy a szükséges ásványok, vagy ami az ivóvízhez szükséges, benne maradtak volna.
Vaaagy, lehet, hogy ami az ivóvizet ivóvízzé teszi, azokat csak 3menetes profi desztillációval lehetne kiszűrni.
Viszont akkor továbbra is az érdekelne, hogy vajon AZ MI; ami az H2O-t ivóvízzé teheti??? :/
Tudod édes víznek nevezik azt a vizet ami nem sós tehát iható .Nem azért édes a vizem mert megcukroztam hanem mert nincs benne só .
Nincs a gépben semmi csak egy végső aktív szén szűrő tehát a vízgőz még azon is átmegy .
Csináltam egy táblázatkezelőt meg egy kezdetleges egyenáramú műszert aminek a tűit 1cm re helyeztem el.
Sajnos be kell látnom hogy egy EC mérő műszerhez komolyabb áramkörök és nagy precizitás kell . Értelmes adatokkal nem tudok szolgálni csak egy összehasonlítóval amiben az jött ki hogy a csapvizem és a deszt vizem vezetése között egy százszoros eltérés van ami jó fele mutat hiszen a papír szerint is 500-1000x es egy igazi deszt víz kontra csapvíz vezetése.
Az a baj hogy én ezzel az 5V os egyenárammal a csapvizet is lágynak mértem 63ppm nek ami lehetetlen .
Szóval ez a mérés nem így működik hogy én a kis kezemmel két tűt éppen csak próbálok beleérinteni a vízbe ,minden parányi beljebb nyomásra több uA es eltéréseket mutat az amúgy is gagyi 5000Ft os mérőműszerem ,ugyanakkor egy halál pontos feszültséget is mérnem kéne de ez lehetetlen ilyen somogyielectronik os játékokkal.
A deszt vizet meg 1uS nek mértem de ott meg már százszor pontosabban kéne a tűket behelyezni szóval ez a kísérletem olyan volt mintha piaci mérlegen kezdenék el orvosságot kimérni egy halálos betegnek :D
Szerintem félreértettél valamit a H2O ban nincs semmi adalék anyag ,azt táplálkozással viszed be .Felborítani az ionegyensúlyodat csapvíz is elég pl ki sportolod magadból a sókat és nem eszel csak iszol egyfolytában.
Én pl nem is iszok igazán sportolás alatt ,oda nem véletlenül gyártják azokat az elektrolit pótló energia italokat. Pl egy Tour De Francot nem deszt vízzel fogsz végighajtani mert a felénél elkezd fájni a fejed és ha tovább iszol elájulsz .Egyébként ők nem véletlenül esznek közben ilyen kis méregdrága speciális sütiket amik tele vannak sókkal meg enzimekkel,úgy nincs semmi probléma hisz pótolod a veszteségeket.
82%-os rosszul írt dolgokat, kicsit vallásos alapon közelít meg tudományos kérdést.
1. nem fejlődött ki semmiféle élet tengerekben. Ne keverjünk a tiszta víz kérdésébe mítoszokat, legendákat..
2. Desztvíz nem borít fel semmilyen ozmotikus egyensúlyt. Ásványi anyagokat nem vízből, hanem táplálékokból nyerünk.
Ez így érthető gondolom, Kérdezőnek egyszerű magyarázat. A vízben lévő szervetlen ásványi sók többsége nem tápanyag nekünk, nem tudja beépíteni a szervezetünk (sajnos). A növények fel tudják használni, kötött formában pedig már mi is fel tudjuk használni, a növényekből (vagy a növényevő állatokból).
"82%-os rosszul írt dolgokat, kicsit vallásos alapon közelít meg tudományos kérdést. "
Ateista létemre ez egy érdekes felvetés..
Te: "1. nem fejlődött ki semmiféle élet tengerekben. Ne keverjünk a tiszta víz kérdésébe mítoszokat, legendákat.. "
Akkor mégis hogyan jöttél létre?
Oké. Egy biológia könyből fogok most idézni. (Mozaik 12. Biológia, aki nem hinne nekem.)
"A többsejtűek megjelenésével felgyorsult az evolúció folyamata. Ekkorra a levegő ózontartalmának növekedése miatt az élőlényeknek mindössze 30 cm-nyi vízmélységben való tartózkodás is elegendő volt az UV sugárzás elleni védekezéshez.
Az egysejtű fotoszintetizálók nagy tömegben lepték el az óceánokat, és különböző többsejtű moszatok alakultak ki. Ezek az élőlények teremtették meg a velük táplálkozó - szilárd váz nélküli - állatok létalapját. A legidősebb állatnyomok kb. 1 milliárd évesek."
Remélem így már érted kedves 52%!
Te: "2. Desztvíz nem borít fel semmilyen ozmotikus egyensúlyt."
Pff..
Oké. megint bonyolítsuk le a szintedre egy hiteles forrásból..
(Mozaik 11. Biológia 14/kisbetűs rész)
"Ha egy edénybe desztillált vizet teszünk, majd belemerítünk egy féligáteresztő hártyából (pl. ,,békanadrád" [a béka lehúzott bőre], béldarab, stb.) készült zsákot, amelybe szacharózoldatot teszünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a zsákba beáramlik a víz. A jelenség minden olyan esetben bekövetkezik, ha az edény térfogategységeiben több vízmolekula van, mint a zsákban lévő szacharózoldat térfogategységeiben. A szacharózmolekulák nem juthatnak át a féligáteresztő hártyán. Így - a koncentrációkülönbség csökkentése érdekében - a diffúzió a vízmolekulákat hajtja a zsák belseje felé. A vízbeáramlás miatt a zsák folyadékszintje emelkedik. Az idő előrehaladtával a szintemelkedés lassul, hiszen a folyadékoszlop növekvő nyomása és a bent lévő mind több molekula fokozza a víz kilépését is. Ha beáll a folyadékszint emelkedése, beáll a dinamikus egyensúly. Ekkor a féligáteresztő hártyán át a víz be- illetve kilépési sebessége megegyezik."
"Hemolízis: A vörösvérsejteket hipotóniás oldatba helyezve, megfelelően híg oldat esetén a sejtek megduzzadnak és szétpukkadnak"
Te: "Ásványi anyagokat nem vízből, hanem táplálékokból nyerünk."
Mindketten másra gondolunk.
Én a vízben lévő ásványi anyagokra gondoltam..
A vízben vannak kationok és anionok. Például: K+, Na+, Mg2+, Ca2+, Cl-, SO4 2-
Ez alkotja az édesvizet. Emiatt lesz iható a tengervízzel szemben, amiben sokkal több Na+ és Cl- található.
A növények az élőlények 5 országának egyike. Autotróf élőlények, ami azt jelenti, hogy SZERVETLEN anyagokból SZERVESET állítanak elő.
Az állatok pedig heterotróf élőlények. SZERVESBŐL SZERVESET állítanak elő.
A növények igen is a vízből veszik fel a SZERVETLEN sókat OLDOTT ÁLLAPOTBAN.
Konkrét példák:
A pillangósvirágú növények gyökérgümőiben élő nitrogéngyűjtő baktériumok szimbiózisban élnek a növénnyel. Ők megkötik a levegő nitrogéntartalmát és ammóniát készítenek belőle. Ezt a növény már fel fogja tudni venni. De mivel az ammónia egy gáz, ezért nyilván csak vízben oldott ionként lesz rá képes.
NH3 + H2O <---> NH4+ + OH-
A nitrifikáló baktériumok pedig Nitrát (NO3-) vagy nitrit (NO2-) ionná oxidálják a nitrogént, amit szintén oldott állapotban fog tudni felvenni a növény.
Egy másik reakció, amire talán jobban emlékszel földrajzból
CaCO3 + H2CO3 = Ca(HCO3)2
Ca(HCO3)2 + H2O <-> Ca2+ + 2HCO3-
Mit veszel észre? hogy a mészkőből ionok keletkeztek, amit a növény megint csak fel tud venni.
(Ennek a fordított reakciója pedig a víz változó keménységének a csökkentése.)
Ha a tények ellen akarsz veszekedni, akkor idézz forrásból..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!