Sikerülhet így a fogyás?
Sziasztok
Röviden annyi a történet, hogy már pár éve szeretnék lefogyni, próbálkoztam, de végülis vagy nem sikerült, vagy feladtam.
Most 79kg/165 cm vagyok és 17 éves.
Arra gondoltam, hogy az időszakos böjtölést venném alapul: 18/6(ezt már egy ideje csinálom) szóval délután 2-8 óra között naponta egyszer ennék mondjuk egy főételt vagy zabkását vagy gyümölcsöket. Ehhez pedig még 3/4 l vizet is meginnék egy nap.
Egyébként táncolok, kb. minden nap biciklizek, és futni is szeretnék.
Le tudnék így fogyni? Körülbelül mennyi idő után lehet akár egy kicsi változást is észrevenni? Ezt most komolyan venném, mert értem, hogy eddig is velem volt a baj, és azért tartok most itt.
Szia! Nagyon jó, hogy változtatni szeretnél, ez a legfontosabb, a motiváció! Szuper, hogy sportolsz, mozogj minimum heti 3 alkalommal intenzíven, legalább 30-60 percet.
Ezekkel az adatokkal a napi kalória szükségleted, heti 1-2 óra sporttal számolva 2.240 kalória. Ekkora súllyal HETI fél kiló fogyás egészséges, azaz naponta kezdetnek 1.700 kalóriával már fogyni fogsz.
Amit te most tervezel, a napi 1 étkezés (főétel+zabkása), az konkrétan éhezés, még 1.000 kalória sincs! Tápanyag hiányod lesz, kórházban fogsz kikötni. Vagy 1 hét után feladod, és sokat fogsz enni, még jobban hízni fogsz.
Ne ess kérlek egyik végletből a másikba, ne akarj rögtön 10 kilót fogyni. Nem megoldás, amit kitaláltál, legalábbis nem tartható hosszútávon. Egyél napi kb. 1.700 kalóriát, és fogyni fogsz.
10-15 kilót szép lassan, fokozatosan 5-8 hónap alatt tudsz leadni. Soknak tűnik, de a hízás sem 1 hónap alatt történt, leadni sokkal időigényesebb.
Már 1 hónap után érezni fogod a változást, több energiád lesz, megnő az önbizalmad!
Egyszerűen írd, mit eszel és mennyit. Például kalóriabázis.hu oldalon. Legyen benne elegendő fehérje, szénhidrát, zsír. Változatos legyen, tehát ne minden nap ugyanazt edd. 2 hétig egyél napi 1.700 kalóriát összesen, és mérd magad hetente, reggel, éhgyomorra. Hacsak nincs pajzsmirigy vagy egyéb betegséged, akkor fogyni fogsz.
Reggeli mondjuk 500 kalória, ebéd 600 kalória, vacsora 600 kalória. Vagy reggeli 400, tízórai 200, ebéd 500, uzsonna 200, vacsora 400.
Nagyon fiatal vagy, azt tanácsolnám, hogy kérd dietetikus segítségét, mert magadtól, nulla tudással nagyon valószínű, hogy nem fogsz tudni megfelelő étrendet összeállítani, ami éhséghez, majd falásrohamokhoz, újra hízáshoz vezet. Vagy vitaminhiányhoz.
Az egészség nagyon fontos, jó, hogy változtatni szeretnél. Itt egy másfél órás videó egy szakembertől, dietetikusról, szívből ajánlom, hogy nézd végig, nagyon hasznos.
Kérlek próbálj meg viszont a gondolkodásodon változtatni. Fogyni szeretnél, fogyókúrázni, diétázni? Ha lefogytál 55-60 kilóra, akkor jól fogod érezni magad, akkor abbahagyod a diétát, megint "normálisan" fogsz enni? Pár év múlva újra vissza híznád, ezt ugye nem szeretnéd?
A megoldás az életmód váltás. Mértékkel enni, mindenből, nem bűn a csoki, és nem csak zöldséget-gyümölcsöt lehet enni.
#2 Egyetertek nagyon
Nem a hirtelen most vagy soha a cél,hanem ésszel hosszutavra tervezni. finoman egészsegesen, sportosan. A sport az legyen az elején jó izzados. Az fogja a kilokat lefaragni. Aztán pedig oromteli ☺️
Szeresd magad, ne sanyargasd ☺️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!