Hogyan böjtöljek helyesen?
Sok irányból hallottam, hogy pár hétig egyáltalán nem eszik valaki semmit, és tök jól érzik magukat, plusz teljeen megtisztul a szervezetük. Arra irányulna a kérdésem, szigorúan azok irányában, akik csináltak már ilyet/hozzájuk közel álló ember csinált ilyet: érdemes valamire figyelni? Víz mellett érdemes még valamit bevenni, pl multivitamin, vagy ilyesmi.
(Utána is fogok járni nyilván, csak gondoltam felteszem itt is ak érdés,t hátha valakinek van tapasztalatból jövő tippje.)
Semmi értelme.
Naponta maximum 8-9 órát javaslok, azt is éjjel.
Vallási hülyeségként indult, az is.
Méregteleníteni vesével meg májjal kell.
A második-harmadik nap pocsék volt. Az idő haladtával egyre jobban éreztem magam, kérdező. A böjtnek az a lényege, hogy a toxinokat, amit a máj nem győzött feldolgozni, és ezért zsírpárnákba csomagolva ledepózta szebb időkre, lerobbantsuk magunkról.
"Méregteleníteni vesével meg májjal kell."
Na igen. A régi szép időkben ez így is történt, kedves utolsó. Csak éppen azóta eltelt pár ezer év, és a mai ember napi szinten több mint 8000 kemikáliával kerül kapcsolatba, és ezek java része az emésztőrendszerünkben landol. És lehet a májunk a helyet magaslatán, egyszerre mindig csak egy mérget közömbösít, vagy bont le, és mire mindannyival végezne, már rég kapja a következő adagot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!