Mit tudok tenni, ha a legjobb barátom anorexiás?
Októberben kezdődött az egész. Elkezdte mondogatni, hogy mivel nem tudja mit egyen, ezért inkább nem eszik. Tudtam hogy korábban már volt ezzel problémája, így komolyan vettem, és igyekeztem tanácsokkal ellátni.
Mivel ez nem vált be, inkább abban támogattam, hogy szóljon a családjának. Ennek meg is lett az eredménye, elvitték étkezési szakértőhöz. Ez alatt mindvégig mellette voltam, és szavakkal és a jelenlétemmel igyekeztem támogatni. De nem segített az orvos sem. Decemberben kórházba vitték, ahol diagnosztizálták anorexiával. 38 kg volt. Azt mondták ha még egyszer 40 kiló alá megy, bent tartják a pszichiátrián.
Annak ellenére hogy tisztában van az állapotával, a fejébe vette hogy vissza akar fogyni 40kgra, és onnan elkezdeni a gyógyulást.
Mit tudnék tenni?
Szokta mondani azt is, hogy az orvosok tiltása ellenére otthon hiit edzéseket végez, és nem tud vele leállni. Pedig tudja, hogy bármikor leállhat a szíve.
Alig eszik valamit egy nap, és mindig hatalmas bűntudata van utána, és nagyon aggódom érte.
Valami, amit tudnék tenni?
15 éves, 159 cm magas, 38-42 kg közti lányról van szó.
Első:
Írtam hogy jár orvoshoz. És tudom hogy egyedül nem tudom meggyógyítani.
Ma mennek a kórházba kontrollra.
Második:
Szerinted az a megoldás,hogy akarata ellenére etessem? Nem tudom rávenni semmivel hogy egyen, hiszen nem akar.
Jár pszichológushoz, és igyekszem kideríteni mi a valódi bánata. Véleményem szerint a szülei válása lehet az ok, ezért biztatom hogy beszélgessen velük sokat, beszéljék át a problémát.
5ös válaszoló:
A vírus miatt most nem jár iskolába, így az osztálytársai nem látják, nem beszélnek vele.
Köszönöm, beszélni fogok erről vele.
Mondjuk szólj a szülőknek, hogy utaltassák be a Vadaskertbe. Az étkezési zavarosoknak kialakított spec. kórház.
Amellett, hogy vigyáznak, hogy ne fogyhasson, ha szükséges, kényszertápszerezik, foglalkoznak vele pszichológusok is.
És ne hagyjátok, hogy lemenjen 40 alá, egyelőre BETEG, és nem fog gyógyulni. Az van a fejében, hogy minél vékonyabb legyen akár az élete árán is.
Ő nem látja azt, amit ti, hogy vékony csontkollekció, csak azt, hogy itt és ott még bizony van mit fogynia.
De ilyen súllyal már rég be kellett volna vinni egy fekvőbeteg intézménybe és nem kiengedni.
8as válaszoló:
Már járnak a Vadaskertbe, ma mennek kontrollra, de ott csak akkor fogadják be (több napra, hetekre vagy hónapokra) ha újra 40kg alá megy a súlya.
Jelenleg 41kg körül van.
A szülei és a testvére is tudnak az állapotáról, orvoshoz ők viszik, és nekem gyerekként, úgy hogy nem vagyok családtag, nincs sok beleszólásom abba, hogy hova vigyék, legfeljebb tanácsolni tudok nekik.
Inkább arra lennék kíváncsi, hogy mint barát, hogyan tudnám támogatni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!