Vannak itt anorexiások?

Annyit írok neked: szörnyű dolog az anorexia. Pedig én nem is vagyok az a vészesebb stádiumban. Egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak a kajára, az alakomra, és hogy fel ne hízzak.

Mindig is erős, kövér voltam kiskoromtól kezdve. Azután 13 évesen el kezdtem fogyókúrázni; azóta jojoztam pár évig, 1 éve pedig lefogytam 45 kg-rá... Most pedig 43 vagyok, néha majdnem 42. Kb. Egy éve vagyok benne, volt legjobb barátnőm is az volt, ő mondta nekem, hogy ez az.

A tünet az volt, hogy nem tudtam megenni olyan ételeket, amikre úgy gondoltam, hogy hízlalnak (lángos=túl zsíros, fehér kifli, kenyér=szénhidrát, kristálycukor semmiképp), elkezdtem számolni a kalóriákat, többször ráálltam a mérlegre, majd ideges lettem, hacsak dekát is híztam egy nap. Dióhéjban ennyi.

Ha te is úgy érzed, valami gond, azt ajánlom, hogy minél előbb beszélj valakivel, menj el pszichológushoz, hogy ne legyen rosszabb... Mert utána nagyon nehéz szabadulni tőle.

Hát. Nálam fogyókúrának indult, aztán mikor folyton lejjebb akartam menni és nem láttam amit mindenki más mondott, emellett képtelen voltam enni a bűntudat miatt, én is kezdtem rájönni, hogy baj van.

Borzalmas érzés, folyton az evésre gondolsz, tervezed, mit fogsz enni másnap és mennyit, az ételről nem az íze jut eszedbe, hanem hogy hány kalória, gyűlölöd magad, és összehasonlítod magad mindenkivel, úgy érzed, mindenki jobb nálad, és nem érdemled meg azt sem, hogy egyél.

Nálam a maximalizmus és az iskolai zaklatás hozta ki, illetve hogy sosem volt megfelelő a kapcsolatom édesanyámmal.

A tünetek a szokásosak voltak, keveset ettem, rengeteget edzettem (mára annyi változott, hogy szinte egyáltalán nem edzek, mert depressziós is vagyok, és legtöbbször arra sincs energiám, hogy felkeljek az ágyból), folyton kövérnek/átlagosnak láttam magam, havi egyszer kb voltak/vannak falásrohamaim, olyankor ha tudom, hányatom magam.

Kétszer voltam anorexiás.

Az első nem tudom, hogy tényleg anorexia volt e vagy lázadás. A pszichológus és a pszichiáter anorexiának mondták és én is ezt gondoltam magamról. Koplaltam, de az egész nyílt titok volt. Féltem az elhízástól. Elég hamar rájöttem, hogy gyógyulnom kell. Elkezdtem enni, aztán rendeződtek is a dolgok. Ezért vagyok bizonytalan, ugyanis kb 12 év a második anorexiám nem ilyen volt.

A második anorexiánál, amikor 38 kilós voltam nekem az volt a természetes. Úgy álltam hozzá, hogy mindenkinek van egy normál súlya és nekem az az ideális. Ugyanúgy, ahogy én 400 kalóriát már nem fogyaszthatok, sokkal kevesebbet kell. Úgy gondoltam, más szerencsés, hogy ehet 1500-2000 kalóriát, de én és a hozzám hasonlóak kevesebbet ehetnek. Nem gondoltam magam anorexiásnak.

Az elején a milyen soványka lettél bók volt, de idővel idegesített, ahogy az is, hogy vadidegenek néznek meg engem riadtan az utcán.

A combomat vastagnak láttam, a hasamat is, úgy éreztem, még kell fogynom.

Szóval én normálisnak láttam magam, akinek kell még fogynia.

A gondok ott kezdődtek, hogy idővel a testem kezdett jelezni, hogy ez nincs rendben és fájt a hátam, zsibbadt az agyam, remegtem, volt, hogy ahhoz se volt energiám, hogy az ágyban felüljek. De még így is fogyni akartam és fogytam is. Én ezeket nem láttam annak, hogy anorexiás volnék.

De idővel, ahogy sűrűsödtek a rosszullétek, elkezdtem látni, hogy valami gond van. Nem anorexia, csak az, hogy kicsit túl messzire mentem és ennem kéne kicsit többet, de, amikor jól voltam, akkor meg jöttek a gondolatok, hogy a gyengeség jele, ha elkezdek enni rendesen és küzdenem kell a tökéletes súlyhoz. Borzasztó volt és azon filozofáltam, hogy egykor én hogy tudtam olyan könnyen rávenni magam az evésre. Próbáltam visszaidézni azt a pontot, aminél, úgymond, helyre álltak a dolgok, de nem ment. Szóval fogytam tovább.

36 kilósan rángatott el édesanyám egy dietetikushoz, akinek örökké hálás leszek. Fokozatosan növeltük az ételadagot és így fokozatosan híztam. Minden plusz kilót megszenvedtem, míg egy nap szépen elkezdtem tenni a súlyomra, mert ahogy kezdtem normálisan enni, visszajött az energiám és ezzel együtt az életem.

A kezdetekben a "híztál?" Kérdésektől rettegtem, de itt a GYIK-n egy segítőkész felhasználó segített, hogy ne féljek. Egy linket küldött, amiben leírták, hogy, ha fodrászhoz mész és levágatod a hajad, utána az ismerőseid egyszer megkérdezik, hogy fodrásznál jártál e és utána másról beszélgettek, nem ezen jár majd az eszük; ez vonatkozik a hízásra is.

Az elsőnél mindenki tudta, hogy anorexiás voltam, a másodiknál nagyon kevesen tudták és a mai napig nem mondtam el nekik.

A második anorexiámnál, amikor gyógyultam elmúltak a fizikai gondok, csak a hajhullás maradt meg, de, szintén a GYIK-n valaki segített; vastablettát ajánlott és a stedésével elmúlt a hajhullás.

A gyógyulás alatt se gondoltam magamanorexiásnak. Kb 45 és 50 kg között lehettem, amikor beláttam, hogy egykor anorexiás voltam.

Néha a FB felajánl emlékeket és így kerülnek elő képek a második anorexiás koromból. Felnyitom a képet és rémülten nézem, hogy egy csontváz voltam.