Rövidlátók, leveszitek a szemüveget olvasáshoz?
Régóta vagyok szemüveges, -0.5-el kezdtem, azóta folyamatosan romlik.
Az utolsó előtti vizsgálatomon nem akartak erősebb lencsét felírni, mert fájhat tőle a fejem. (Ekkor volt -2.75 és -2.25 a szemem.) Ugyanez az orvos mondta, hogy ne használjam mindig a szemüvegemet, pl olvasáshoz ne.
Az utolsó vizsgálaton megkaptam az erős lencsét (-3.50 és -3.00), aminek nagyon örültem, mert már szemüvegben is hunyorogva néztem messzire. Viszont ez az orvos meg azt mondta, hogy állandóan hordjam.
Olvasáshoz viszont nem szeretem hordani, mert egyrészt látok anélkül is, másrészt a betűket sokkal kisebbnek látom szemüvegen keresztül.
Ti hogy vagytok ezzel? Állandóan hordjátok? Félek, hogy csak egyre jobban vaksi leszek.
Nekem hosszú évek óta ugyanolyan a szemem(15 körül már kellett volna, egyébként 18 évesen lett az első szemüvegem és most 25 vagyok). A jobb az -0,5 +0,5-ös cilinderrel jelenleg(kb 2 éve mikor új szemüveget csináltattam akkor vették észre), a bal meg -2-es.
Igazából nekem sem mindig kell. Inkább a monitorhoz szeretem esetleg olvasáshoz/tanuláshoz, de egyéb hétköznapi tevékenységhez nem kell. Mostanában azért hordom mert fáj a fejem és gyanítom azért, mert kicsit megerőltettem a szemem.
Szerintem úgy hordd, ahogy kényelmes.
2.vagyok
Szóval szemüvegben csinálok mindent. Így olvasok, gépezek, sportolok.stb...
Ezt 2 X olvasd el és nyugodtan:
Neked multifokális lencse kellene.
__________________________________
Én, közelre nem használok szemüveget.
(mínuszos vagyok)- nem kell szemüveg, csak távol látáshoz, ahhoz viszont állandó.
Multinál, nem kell levenni a szemüveget, de akkor alul kell nézni.
Vagy akkor két fajta szemüveg kell, egyik távoli, a másik közeli. (akkor cserélgetni kell)
Nem leszel vaksi. Ebben megnyugtatlak.
Korral jár, hogy a jó látók is egy idő után szemüveget használnak.
Az is korral jár, hogy a jól látóknak is épp úgy gyengül a látásuk, mint akik egész életükben szemüveget hordtak.
Különböző okok miatt: pl. szürke hályog, zöld hályog, vagy egyszerűen elfáradt a szemük, mert rosszul használták a szemüket, csak nem vették komolyan, hogy egyszer csak rosszul fognak látni.
Pl. éjszaka olvastak rossz látási viszonyok közt. stb.
Végül mégis csak a rossz szemhasználat és az ezzel járó kor ami eldönti, hogy ki, mikor lát és mitől jól, vagy rosszul.
A testedzésre fektetik a hangsúlyt (a fitneszesek) pl. a szemükkel közben nem tudnak bánni.
Ugye milyen fura?
Jól kondicionáltak, csak éppen rosszul látnak már egy idő után :)
Ez az élet fricskája.
Azt hiszik mindenre oda lehet figyelni.
Pedig az adottság az elég furcsa dolgokat képes kiparodizálni az okos és tudatosnak hitt élethelyzetekből.
Itt jön elő az, hogy egyénre szabottan kell mindent alkalmazni és nincs olyan recept ami véglegesíti a saját problémáját senkinek sem.
Bármire igaz, akár fogyókúra, akár más egészségügyi eset.
Az általános gyógymódok egy kis ideig általánosak, utána azonnal egyediek.
Erre az orvostudomány abszolút felkészületlen, mert nincs idő egyedi eseteket megvizsgálni az általános orvoslásnak.
A szemészetre épp úgy igaz, mint minden más betegségre.
4-es, én is látok közelre. Pont ez a baj. Hogy mivel látok, leveszem a szemüvegem, és úgy olvasok. És félek, hogy hordanom kellene olvasáshoz is, annak ellenére, hogy közelre tökéletesen látok.
Köszönöm a válaszokat. Amúgy kontaktlencsét is szoktam hordani, de abban meg nem szeretek olvasni, mert kisebbnek látom a betűket.
Az attól függ, hogy milyen közelről akarsz olvasni. Ekkora dioptriánál gondolom 20-30 centiről éles csak, vagy?
Az ideális olvasási távolsághoz az ideális dioptria a -0,75..-1 körüli, ekkor közelre az ideális 40-50 centihez nagyon sokáig nem kell olvasószemüveg, miközben a jól (?) látóknál 45 felett már kelleni fog. 45 felett úgy szokott lenni a dolog amúgy a rövidlátóknál, hogy 2 szemüveg, távolra, amilyen kell, közelre meg annyival gyengébb, ahány dioptriás olvasószemüveg kellett volna 0 dpt esetén.
oothon igen,mert fekve szeretek olvasni és akkor elég közel vannak a betűk.
moziban viszont (értelem szerűen) hordom.
"erős lencsét"
ehehehehe, bal -8 jobb -7
Szemüveg nélkül úgy 10-15 centire látok élesen szóval nem tudok szemüveg nélkül olvasni :D
#4 kérdező:
"És félek, hogy hordanom kellene olvasáshoz is, annak ellenére, hogy közelre tökéletesen látok."
Közelre nem kell félni, nem érdemes szemüveget használni olvasáshoz.
Minden minuszos szemű közelre élesen lát.
A MINUSZOSOK közelre nem használnak szemüveget olvasáskor sem.
a -3.5 és a -3.0-as lencse nem vészes, de sosem fog jobb lenni a szemed, csak korral rosszabb.
Egy lézeres rutin szemműtéttel ezt csökkenteni lehet felére.
Szemüveget mindig fogsz hordani egész életedben.
Vagy kontaktlencsét. (ezt a gondolatot meg kell szoknod)
Lézeres műtétkor eleve beépítenek egy műlencsét.
Ehhez még használnod kell pótlólag szemüveget (távol látáshoz), vagy betehetsz lencsét.
(a betehető lencse mindig macerás, van akinek gyulladást okoz, van akinek nem) -egyéni érzékenység kérdése.
Ha megnyugtató, van akinek a szemüveg kimondottan jól áll.
Úszáskor a kontaktlencse megint zavaró, mert könnyen elvesztheted a vízben.
Én úgy csináltam, hogy az úszó szemüvegemet házilag a párom megcsinálta, hogy diopriás lett. :)
Kontaktlencsével ne ússz, mert könnyen elvesztheted.
Még valami?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!