Baleset során kialakul vállficam gyógyulása során az első három hétben milyen tünetek tekinthetők még elfogadhatóknak?
Arra elfelejtettem válaszolni, hogy meddig kellett fájdalomcsillapító: hónapokig, ha nagyon nem bírtam, szedtem. A doki olyat írt, amit naőpi rendszerességgel szedhettem volna, de nem tettem, mert a fájdalomcsillapítóknak az a hatása, hogy az egész ízületre kisugárzó fájdalmat egy pontra zsugorítja. Nekem az elviselhetetlenebb volt, mint az egész váll tompább fájdalma. Mozgatásra ugyan késszúrás-szerű fájdalmam volt, de el tudtam kerülni a rossz mozdulatokat, és a tompa fájdalmat választottam.
Inkább bizsergető, vérkeringésre ható krémekkel próbálkoztam, pl a sósborszeszes krémek.
:)
Kedves Jótanácsadóm!
Sajnos azóta sem történt különösebb változás. Egyik nap egy kicsit jobb, akkor reménykedni kezdünk, a másik nap rosszabb, akkor egy kicsit lelombozódunk és félni kezdünk egy esetleges műtéttől..
Olvastam valamelyik fórumon, ha az idegrostokon belü történik szakadás, akár hónapokat is igénybe vehet a regenerálódás.. Bízunk benne, hogy a türelem valóban rózsát terem, bár már két és fél hónap telt el a baleset óta. Szerencsére akaraterőben nincs hiány, én is igyekszem tartani benne a lelket. A fájdalmak ellenére is minden nap legaláb 3-szor tornázik,'hetente kétszer jön a gyógytornász és elektromos kezelést is ad.. 20-án okosabbak leszünk..
Nagyon hálás vagyok és köszönöm szépen a megosztott tapasztalatokat! Többet jelentenek, mint az orvosi tanácsadás.
Kellemes ünneplést és szép hétvégét!
Amanda
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!