Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Lehet vaginizmus?

Lehet vaginizmus?

Figyelt kérdés

20 éves lány vagyok és szűz. 17 évesen próbáltam elsőre az ujjazást, sikertelenül, mert nagyon fájt. Arra gondoltam, hogy talán én csinálom rosszul, és így inkább hagytam a dolgot. Aztán volt még lehetőségem pettingre, de a fiúkkal is sikertelen volt. Egyszerűen annyira fájt, hogy abba kellett hagyjuk. Tampont sem próbáltam soha. Most barátom van, és szeretnénk lefeküdni, de emiatt mindig elutasítom. Szeretnék elmenni nőgyógyászhoz, de nem tudom, hogy mondjam el neki, mi a problémám. Olvastam a vaginizmusról, tudom hogy annak nagyrészt lelki okai vannak, de előbb nőgyógyászhoz szeretnék fordulni. Még azt is olvastam, hogy kialakulhat amiatt is, mert a nő attól tart, hogy a nemi érintkezéstől tisztátalanná válik. És ez rám nagyon is igaz. Nem kaptam olyan nagyon vallási neveltetést, de mindig is rossz szemmel néztem, akik sok emberrel vagy fiatalon közösültek. És most is úgy vagyok, hogy nagyon szeretnék a barátommal lefeküdni, teljesen átadni magam, de ott van az is, hogy ettől "piszkossá" válok. Tudom, nagyon ellentmondó dolgok mennek végbe a fejembe, de szükségem van megoldásra.

Még hozzátenném, hogy nem vagyok megelégedve magammal, pedig tudom nem vagyok csúnya lány sem pedig túlsúlyos, de mégis nagyon szégyenlős vagyok, mikor a barátom fogdos, mert félek hogy nem tetszenék neki...


2017. jún. 20. 18:15
 1/2 anonim ***** válasza:
56%

Biztosan nincs szervi problémád, ez leírás alapján teljesen lelki eredetűnek tűnik. Engedd el magadat. Szép vagy, tetszeni fogsz a barátodnak! Ne aggódj ezen. A szex pedig teljesen természetes dolog, nem lesz tőle tisztátlan és piszkos az ember. Szex előtt nyilván sok pettingre lesz szükséged (többre, mint egy átlagos lánynak), és ezt közölnöd kell a baratoddal is. Mi is úgy csináltuk, amikor 17 évesen összejöttünk, hogy az első két hónapban csak petting volt. Így ismertük meg egymást eléggé. Csak 3,5 hónappal az első randi után szexeltünk. Így már tudtuk, mit kell tennünk, mert jobban megismertük egymást. Nektek is ezt javaslom. Ne siessetek el semmit. Nem kell egyből ujjazni. Először a barátod csak simogasson, szeressen. El kell lazulnod, mert ha feszült vagy, tényleg fájni fog minden (nekem is). Lazítanod kell, és élvezni a dolgot. Esetleg ha ott tart a kapcsolat, kényeztethet nyelvvel is. Ha izgalmi állapotba kerülsz, nedvesebb leszel, könnyebb lesz később ujjazni is.

20N

2017. jún. 20. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Szia!


Nekem is ugyan az a problémám, mint neked ezért ha szeretnéd valakivel kibeszélni írj nyugodtan privátot :)


Egyébként nem kell hozzá feltétlen vallásos neveltetés, más szülők is el tudják rontani, ha nem kezelik rendesen a szexuális témát (nekem lényegében emiatt alakult ki)

Mi próbálkoztunk ellazulással, nyugtatóval, hosszabb pettinggel, alkohollal, nagyon lassan egy ujjal és sok síkosítóval, de nem használt egyik se. Esetleg magadnak próbáltál benyúlni? Mert én sose tettem, gondoltam majd megoldódik a probléma ha ügyesebb lesz az egyik fiú (nem rajtuk múlik amúgy) és észrevettem, hogy nem megy. Egy ujjbegyem ha beér és falba ütközök, ami egy izom, ami akaratlanul utamat állja.

Most ott tartok, hogy összeszedem magam és elmegyek nőgyógyászhoz hátha tud segíteni, illetve megrendelem a direkt vaginizmus céljára gyártott kis hüvelytágítókat, csak nem túl olcsó (20-25k)...


Amit tudok tanácsolni: mindenképp beszéld meg a barátoddal, hogy tudjon róla és tudjon segíteni. Illetve próbáljátok reggel csinálni amíg még félálomban vagy. Van akinek ez segített, nekem nem igazán, de akkor énis kevésbé feszültem meg gyorsan :)


23L

2017. jún. 24. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!