Mit csináljak, ha a "melleim" szinte teljesen tönkreteszik az életem?
16 éves lány vagyok.
Elnézést a rossz kategóriáért, de reménykedtem, hogy itt kaphatok normális választ.
Étkezési zavarokkal küzdök 2 éve. Az egészet a körte alkatom váltotta ki. Kis mell, nagy fenék.
Járok pszichológushoz, de egyszerűen nem bírom elviselni, hogy alig vannak melleim.
Tudom, ez nem kéne, hogy ekkora tragédia legyen, és nem mondanám magam felszínesnek, hogy csak a külsőm érdekeljen, de a melleim..egyszerűen rosszul vagyok tőlük. Nem merek egész alakos tükörbe nézni, félek az egésztől, és komolyan, tönkretesz.
Lassan 2 éve együtt vagyok a barátommal, és rengeteget sírok érte, hogy ő a világ legédesebb, legszeretnivalóbb férfija, erre kicseszett vele annyira a sors, hogy beleszeretett egy kis mellű nőbe. Nem is merek levetkőzni előtte, pedig én tényleg imádom, és bízom benne, de egyszerűen rettegek attól, hogy kiábrándulna belőlem a melleim miatt. Két lány van összesen a 18-ból az egész osztályban, akinek kis melle van rajtam kívül, szóval naponta látom, hogy mivel nem áldott meg engem a sors, ugyanis mindenki mélyen dekoltált pólóba jár, én meg folyamatosan bő pulóverben vagyok, és nem merek semmi olyan ruhadarabban lenni, amiben látszana az alakom.
41 kilósan úgy döntöttem, hogy megpróbálok hízni egy kicsit, hátha elérek vele valamit, bár rettegtem az egésztől, de most még is itt ülök 46 kilósan ugyanakkora mellekkel.
Most már tényleg nem tudom, hogy mit csináljak.
Én próbálkoztam, esküszöm. Fogat összeszorítva álltam a tükör előtt órákig meztelenül, és folyamatosan azt mondogattam, hogy "szép a kis mell, szép a kis mell" de egyszerűen nem bírtam elpusztítani a kisördögöt, ami állandóan azt mondogatta, hogy "szép, mi? most képzeld el ezt nagyobban."
Gyűlölöm ezt, és nem értem, hogy miért fogom fel ezt ekkora tragédiának, de nem bírom elviselni, akárhogyan is próbálkozom, még mindig gyakran sírva alszom el.
Mit tegyek? Elnézést a kisregényért.
Tudod vannak férfiak akik a kis mellért rajonganak és a nagy taszítja őket. Valószínűleg a barátod is ilyen.
(Van olyan barátnőm aki teljesen lapos -nem kap melltartót, gyerek fürdőruha felső kell neki- mégis megvesznek érte a férfiak)
Szóval fel a fejjel!
Én sem értem, hogy miért fogod fel annak, el sem tudom képzelni.
Szerintem a barátodnak pont az tetszik, beszéld meg vele, ne akarj hízni.
Nekem eddig mindhárom barátnőm ugyanilyen körte alkat volt, kis mellel, nagyobb,szélesebb fenékkel.
Nekem például ez a típus jön be, semmi baj veled és a hozzád hasonlókkal. Sokunknak az ilyen típusú csajok tetszenek. :)
nekem meg marha nagy van! 80/F-es. és utálom!!
nem találok normális felsőket..fáj a hátam is..
én szeretnék sokkal kisebbet..
egyébként a kis mell idősebb korban pl "fiatalít" :D
szóval nyugi,és örülj! nem a dekoltázs a lényeg..
..és pl egy jó fenék többet ér vmelyik fiúnak:P
Ha nem állnál órákig a tükör előtt bőgve és hajtogatva, hogy "szép a kis mell", akkor talán lenne alkalmad olyan élményeket gyűjteni, hogy megtanulnád élvezni az életet. Ezzel ugyanis, amit csinálsz, egyáltalán nem azt üzened magadnak, hogy TE szép vagy, a kis melleiddel együtt. Nem a melled vagy, hanem egy emberi lény. És a barátodat nem a kismellű barátnője, hanem a lelkibeteg hisztérika barátnője miatt kell sajnálni.
Egyébként ne csodálkozz, ha nem fejlődött ki rendesen a melled, ha 13-14 éves korod óta étkezési zavaraid vannak.
Vedd komolyan a pszichológust, mert a barátodnak nem mellekre, ahnem épeszű barátnőre van szüksége. Lassan felnőtt nő leszel, és úgy sírsz, mint egy hatéves kislány, akinek elvették a játékát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!