Április 21-én elvetéltem (művi befejezés). A nőgyógyász aug.10-re adott időpontot, pedig mondtam neki, hogy miről van szó. Nemsokára Balaton, nem biztos, hogy oda így kéne menni. Mit tegyek?
Figyelt kérdés
Kb. 1-1,5 hét volt, míg akkor elmúlt a vérzésem, utána talán egy hétig semmi. Azóta állandóan vérzek (hol rózsaszín, hol sötét vörös, változó). Műtét után az első menzeszem is kimaradt egy hónapig, a menzesz óta pedig szintén vérzek (bár kisebb mennyiségben, mint pl. menzeszkor, van hogy órákra abbamarad aztán újra megindul). Reméltem, hogy az "első" havi után abbamarad, de nem. Néha húzódik egy kicsit a méhem, de ennyi. Tegnap óta a jobb mellem is vérzik, ha egy picit megnyomom az egyik részen (bár csak kicsit, de nagyon sötét színű), ma pedig mikor munkából hazajöttem, átlátszó lé szivárgott belőle.2011. júl. 10. 19:37
21/33 anonim válasza:
Egyetértek az utolsóval. És eszedbe ne jusson így elmenni a Balatonhoz!!
22/33 A kérdező kommentje:
Magándokira sajnos nincs pénzem, a Balaton előre lett foglalva, már nem állok úgy anyagilag. Ez esetben megvárom a 25-ét, ha 3 hónap után is talpon vagyok, 2 héten már csak nem múlik semmi. :/
2011. júl. 12. 19:56
23/33 A kérdező kommentje:
Doki nem tudja, hogy mi lehetett a bajom, vagy hol néha miért váladékozik a mellem, azonban a hüvelyi UH-on minden rendben volt, sőt azóta egyszer meg is jött a havim... Azóta egyelőre nem vérzek. A mell-dologgal kapcsolatban hova forduljak? Rákszűrés? Hova kell bejelentkezni?
2011. aug. 4. 19:27
24/33 anonim válasza:
nekem is volt misseb ab-om, ugyhogy átérzema helyzeted. én külföldi vagyok, nálunk midnen magánuton történik, az állami helyeken nem jó az ellátás. viszont még itt is van nőgyógyászati sürgősség. menk el feltétlen. nekem is voltak vérzési rendellenességeim de nem ennyi, csak nem akart elmulni a második menezeszem de végül 9 nap után abbamaradt.nekem is volt összevissza vérézsem eleinte , de én azonnal mentem dokihoz és komoly méhgyulladásom volt, amit antibiotikummal kezeltek, ágynyugalomban. Szóval vigyázz, menj el mihamarabb. Mert lelkileg is csak akkor tudsz helyreállni ha testileg már jól vagy.
25/33 anonim válasza:
utolsó vagyok, nekem amugy nem maradt benn semmi placenta csak simán kaptam egy méhgyulladást és akkor azt mondta a doki h ezzel nem szabad játszani, pláne ha gyereket akarok.és hadd ne mondjam abortusz után 1 hónapot ültem itthon mig elmult.Szerintem ehez az orvoshoz aki ennyire félvállrol vesz, ne menj vissza. Ennyire trehány orvosok, hogy is vannak.
26/33 anonim válasza:
Nem tudom pesti vagy-e? Szerintem a II.sz. Nőgyógyászati klinikán mindég van ügyelet és azonnal fogadnak vidékit is. Ott nagyon profi orvosok vannak, oda menj el. A menyemnek is volt gondja a terhességgel és oda mentek. Ott még hétvégén i s van ügyelet.
27/33 anonim válasza:
Tudnod kell, hogy a tb kártyáddal az ország összes szakrendelőjében ill. a kórházi szakrendeléseken is kötelesen fogadni! Ha nálatok ilyen hülye, időpontos rendszer van, nyugodtan menj egy másik rendelésre, előre hívd fel a rendelőintézeteket, kórházakat és kérdezd meg, hogy hol nem kell időpont. Szerintem se várj 25-ig.
28/33 A kérdező kommentje:
Már megvolt az UH, ezt írtam előbb, és nem találtak semmilyen rendellenességet, semmi elváltozást, szóval nem tudom mitől volt, de most nincs vérzés se semmi gond az UH szerint. A néhai mellvérzés vagy váladékozás miatt viszont érdekel, hogy hova forduljak. A doki sebészetre akarna küldeni. Nem inkább rákszűrésre kéne mennem sebészet helyett (pláne, hogy még csak meg sem vizsgálta, rá se nézett, le se kellett vennem a felsőmet?)
2011. aug. 5. 05:03
29/33 anonim válasza:
Szerintem nem sebészre tartozó probléma. Ez fertőzés jele. Antibiotikumot kellene kapnod rá. Én tenyésztő vagyok és még azt szokta az orvos ajánlani, hogy fejjük le a fertőző tejet. Nálad ez nem lehetséges, mert nem kihordott terhesség. Elég nehéz kiirtani onnan a baktériumokat. Elég veszélyes, és ha ilyen a tej állatnál, a kölykök is betegek és nem szabad szopniuk. Minnél elöbb keress egy kórházi dokit.
30/33 anonim válasza:
Egyébként bennem is elhalt egyszer egy baba és kórházba kerültem. 24 óra vajúdás után már könyörögtem, hogy segítsenek, mert elvérzek /11 hetes terhesség volt/. Azt kaptam meg, ha mindenáron el akarom vetetni a gyereket öltözzek fel és menjek a Bizottság elé engedélyért. Nagyon felelőtlenek az orvosok. Azért hal meg ennyi kismama is, mert nem törődnek velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!