Minden évben nagyon izgulok a nőgyógyászati vizsgálat előtt. Hogy lehet leküzdeni a félelmet és megnyugodni?
Évente járok szűrésre, de sajnos napokkal előtte már gyomorgörcsöm van emiatt. Nincs gond az orvossal, meg a vizsgálat is hamar megvan, mégis utálom az egészet. Illetve félek, hogy esetleg rossz lesz az eredmény.
Néhány nap múlva megyek ismét, de ma már úgy keltem, hogy ideges voltam.
Igenis igénytelenség ha valaki nem foglalkozik az egészségével.
Rettegtem igen, de felnőtt emberként csak megbirkózok vele basszus. És ha nem megyek el, akkor szerinted honnan a francból derült volna ki, hogy miómám van? Amit csak hüvelyi uh-n látott. Vissza kell menni 6 hónap múlva, mert ha növekszik akkor műtét. Vagy nehezítheti a teherbeesést.
Nem fogod fel amiket írunk neked, csak nyomod ezt a sok értelmetlen baromságot. A tavalyi szűrés még semmit se mutatott, minden rendben volt. De minek írom le ezeket?? Mintha a falnak beszélnék. Buta vagy mint a föld.
Oké, akkor rengetegen nem járnak, majd akkor mehetnek ha késő lesz. Szrok már a párodra. Ne menjen. Majd ne engedd szülni se. Vezesd le a szülést otthon, ne engedd semmilyen vizsgálatra, mert betegesen féltékeny vagy, hogy egy orvos, akinek ez a dolga, meglátja a nemiszervét. Húha. Hány éves vagy? 12? SZERINTED nincs betegsége. Belelátsz?
Menj innen utoljára kérlek. És jobb lenne, ha nem hirdetnéd egyik nőknek szóló kérdés alatt sem férfiként ráadásul, hogy senki ne járjon szűrővizsgálatra.
Ne idegeskedj.
Azt azért áruld már el, hogy mikor voltál utoljára gyomor-, és vastagbél tükrözésen?? Mert az is fontos lenne. Ja, hogy még sosem?
A "Szrok már a párodra" kitétel csak Téged minősít, de nagyon.
Nem vagyok fiatal, 50 múltam, láttam már pár dolgot, elhiheted.
Féltékeny nem vagyok, ez a vesszőparipád; mi a fenére lennék??? Itt nem féltékenységről vagy szégyenlősségről beszélek, hanem önérzetről és önbecsülésről. Nem tudom elképzelni, hogy bárkit is beavassak az intim dolgaimba. Szerencsés vagyok, mert eddig nem is volt rá szükség.
Nem vagyok buta egyébként. Meglepődnél, ha megírnám, hol dolgozom.
De oké, zárjuk le, nem tudjuk egymást meggyőzni. Mondjuk nem is akarlak.
Én azt nevetem, hogy közel 20 év alatt a nőnek nem volt soha semmilyen folyása, fertőzése, gombája, gondja a menstruációjával, alhasi fájdalma, hormonproblémája. :D Azért ilyet ne állíts már. Egy fertőzést akár egy uszodában is össze lehet szedni. Vagy gondolom kikúráltad otthon az asszonyt, mert te mindenhez értesz. :D Vagy úgy szexeltetek. Fúj!!! Ja bocs, tudom nem volt semmi ilyen. A szemed egy ultrahang. Belelátsz a nőbe mondjuk, hogy van-e cisztája. Hallod én olyan jót nevetek rajtad :DDDDD
50 évesen meg itt pattogsz, hogy senki ne járjon szűrésre. :D Meg itt vitatkozol, hogy meggyőzz mindenkit, hogy nem undorító a nőd. :D Esküszöm egy tizenévesnek több esze van nálad, mert rengeteg 16-17 éves lány írja, hogy megy nőgyógyászhoz. Már rossz olvasni amit összehordasz.
Ez a nők egészsége témakör. Szerinted mit számít, ki hol dolgozik? :DDDD Nem tudom, te mit képzelsz magadról, de ebben a témában egy nagy nulla vagy. Mondjuk jót nevettem legalább így délutánra.
A "Szrok már a párodra" kitétel csak Téged minősít, de nagyon.: Pedig így van továbbra is. Akinek annyi esze van, hogy olyan férfival legyen együtt mint te, azt már sajnálni se lehet.
Nem is tudtam, hogy a gyomortükrözés az huszonévesen éves szűrővizsgálat. Majd megkérdezem a háziorvosom, mert sosem ajánlotta még. Járok vérvételre is minden évben, fogorvoshoz is. De te biztos jobban tudod, hiszen háziorvosnál se voltál 26 éve.
Téged is minősít, hogy 50 évesen agyilag ott tartasz mint egy óvodás. Jobb lett volna ha nem vallod be a korod, mert csak égeted magad. Ennyi idősen az emberek családapák, illetve dolgoznak. Nem egy anonim oldalon vitatkoznak fiatalokkal, plusz azt terjeszik senki ne járjon orvoshoz. Agyrém.
Foglalkozz a gyerekeiddel inkább. Bár gondolom ők is elmenekültek tőled. Ők hol születtek? A fürdőszobádban? Nehogy meglássa a nőgyógyász. Juj.
#35: Hagyd. :) Ritka buta. Beszabadult az 50 éves nyomorult, a női kérdésekhez és okoskodik.
35: Semmi olyan nem volt, amit egy Canesten, vagy Betadine-kúra ne oldott volna meg. Mondjk fogamzásgátlót nem szed, az sokat számít; a női gondok egyik fő előidézője. Nem látok bele senkibe, de ha baj lenne, az kiderült volna már.
36: "Ennyi idősen az emberek családapák, illetve dolgoznak" igen, ezt teszem én is. Ma egy kicsit laza napom van, de 4-től mennem kell.
A méhnyakrák legalább annyra ritka huszonévesen, mint a vastagbélrák. Ha az egyikre jársz, a másikra miért nem? Ez volt a - költői - kérdés.
A stílusodról azt vettem le, hogy egy fiatal, ám nagyon magabiztos kis alak vagy (ami jellemző a korosztályodra) és okosabbnak hiszed magad az átlagnál. Arrogáns is vagy, de ezt talán majd némi bölcsesség megszerzése után elnövöd. Tégy ahogy akarsz, és mi is. Mert tényleg megyek, mert dolgoznom kell.
Tudod aki normális dolgokat mond nekem, ahhoz nem így viszonyulok és nem ilyen a stílusom. De aki baromságokat ír, az felhúz nagyon.
Rendben, mondtam megkérdezem a háziorvosom, hogy kell-e mennem vastagbéltükrözésre. Meg is mondom neki, hogy te javasoltad, mert nagyon otthon vagy a témában és adok egy olyan ember szavára, aki nem volt 26 éve háziorvosnál sem. :) Milyen jó, hogy ilyen okos emberek osztogatnak itt tévesen tanácsokat.
Gondolom akkor a párod 50 évesen jár gyomortükrözésre legalább.
Kár, hogy arra sosem válaszolsz, hogy a gyerekeid látta-e orvos valaha. :(
https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__nok-egeszsege__1216..
Hmm.. Fura, hogy más is így gondolkodik. Érdekes dolgok ezek.
38: Ezt miért linkelted ide? Nem én voltam sem a kérdező, sem a válaszoló.
Nem, nem járunk gyomortükrözésre sem.
De most bocs, tényleg mennem kell, 4-től 6-ig órám lesz. Szívesen válaszolok a többi kérdésedre is, de csak kb. este.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!