Első nőgyógyászati vizsgálat által okozott rossz emlék?

Sziasztok! Tavaly 16 évesen voltam először nőgyógyásznál egy rutinvizsgálaton és sajnos elég rossz emlékként maradt meg bennem, megjegyzem nem az orvos hibájából, ezt fontos tisztáznom!! Anya úgy gondolta hogy most már ideje elmenni egy vizsgálatra hogy tudjuk minden rendben van velem, amivel én is egyet értettem, de szigorú kikötésem volt hogy csak is nőhöz vagyok hajlandó elmenni, mert még soha nem volt barátom ezáltal nem is látott még egy férfi sem és nem akartam rögtön egy idegennek megmutatni magam. Viszont anya is egy férfihoz jár és 100%-ig megbízik benne, ráadásul állítólag ő vizsgálja a legtöbb tinédzsert a városban így elég jártas a tinédzser problémákban, így hát belementem. Később a vizsgálaton az UH-t engedtem csak megcsináltatni, de a székre nem feküdtem fel, hiába kérlelt anya az orvos a nővér, egyszerűen nem ment. Aztán másnap elmentünk egy újabb vizsgálatra és ezúttal már nem vonakodtam, mert nem akartam nyavalygósnak tűnni, így hát levetkeztem és felfeküdtem a székbe miközben anya és a nővér is bent volt. Igaz hogy csak 10 msp. volt az egész mert csak mintát vett tőlem, de abban a pillanatban ahogyan megérintett elkezdtem könnyezni és kapkodni a levegőt és anya elkezdett nyugtatni. Aztán felöltöztem és egy darabig nem beszéltem, mert rettentően kellemetlenül éreztem magam ott és legszívesebben eltűntem volna onnan. Annyira megalázottnak éreztem magam és kicsit talán undorodtam is magamtól mert úgy éreztem magam mint egy utcalány, akiket a legjobban elítélek. Egyszerűen nem tudom elfelejteni azt a tényt hogy aki legelőször látott alul teljesen meztelenül az egy vad idegen férfi volt és ez némileg megvisel(t). Még egyszer elmondom hogy az orvos csak a dolgát tette és teljesen szabályosan járt el, kedves is volt, így eszem ágában sincs őt hibáztatni. Anyával utána beszéltem erről és azt mondta hogy teljesen megérti amit érzek és hogy ne haragudjak rá hogy ez az egész így folyt le, de ilyenkor az lelki érzéseinket egy kicsit hátrébb kell tolni és elsősorban az egészségünkkel foglalkozni és számunkra a legjobb szakembert megtalálni legyen az nő vagy férfi, és teljesen igaza van. Viszont bennem ez a kis "trauma" még most is bennem van. A nők előtt nem vagyok szégyenlős, teljes nyugodtsággal sétálok nők előtt pucéran (nem, nem vagyok leszbikus). A kérdésem pedig a következő: Hogyan tudnám ezt a rossz emléket feldolgozni? Most biztosan törékeny lelkűnek hisztek, pedig valójában tényleg nem vagyok az, csak az intim és szexuális dolgokkal kapcsolatban kicsit sebezhető vagyok, ahogyan szerintem minden nő. Köszönöm ha végig olvastad és a tanácsokat!

17/L