Mit tegyek hogy ne korpásodjak?
Sziasztok!
Fél hosszú hajam van és festetem,minden másnap mosom,mert nem elég hogy korpásodom de még zsírosodik is a hajam!Mit tegyek???Házi praktikák stb...?
Első vagyok.
-Természetesen ne használd ezután folyamatosan, hanem csak max. egymást követő 5-6 hajmosáson át.
Ezután, ha emúlt a korpa, akkor a szokásos módon moss hajat, és csak akkor vedd elő megint, ha szükséges, szintén kúraszerűen.
-Legjobb az ecetek közül az almaecet. (Ezt használhatod egyéb célokra is, mint pl. fogyókúra:) De a sima 10 %-os bolti ecet is megfelelő.
-Én úgy használom, hogy a sampon leöblítése után az előre odakészített egy pohár langyos ecetes vizet (kb. 2 dl-es, két evőkanálnyi ecettel) egy-két percig a hajamon hagyom, sőt egy kicsit masszírozgatom a fejbőrömet. Aztán leöblítem ezt is, így nem leszek ecetszagú:)
Nekem már az első mosás után látható eredménye volt! Tul.képpen a korpa nem más, mint felgyorsult hámképződés, amit a fejbőrön egyébként is található gomba okoz, csak ilyenkor valami miatt túságosan elszaporodott a száma. (Ezért hatásos az ecet, hiszen a gombafélék nagy ellensége fertőtlenítő hatása révén. De ügyelni kell közben arra is, hogy ne irtsuk ki teljesen, mert szükség van rá, okkal tanyázik a fejbőrön.)
-Ráadásul tényleg fényesebb lesz a haj.
Olvastam, de nem próbáltam, így tapasztalatokról nem tudok beszámolni: állítólag hatásos lehet, ha hajmosás előtt a még száraz hajat beszórjuk sóval és a fejbőrt megmasszírozzuk, utána pedig a szokásos hajmosás következik. Hát, nekem kicsit durvának tűnik, de lehet, hogy valakinek meg ez válik be.
Remélem, segítettem:)!
Nizoral/Nisoral sampon.patikában lehet kapni
a korpásodást a fejbőrön egy gomba okozza legtöbbször, ebben a smaoponban van olyan hatóanyag ami elpusztíjta ezt a gombát, úgyh ha nem jönnek be a házi praktikák, ezt vesd be
már 2-3x próbáltam, eddig mindig bejött
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!