Kiüresedtem, csalódtam lelkileg, mindent bevállalok, de így is unatkozom? Mitévő legyek?

Sziasztok, 19/f vagyok. Igazából mindig elég heves érzelmű és érzékeny voltam, különösen szerelmi téren. Már óvodában és általánosban is egyik pillanatról a másikra kialakultak szerelmi kötődéseim, amelyek persze állandó szorongással jártak, és járnak a mai napig.

Általánosban nagy lelki traumákat éltem át, a legjobb barátaim ellenem fordultak, rengeteget kellett verekednem, állandóan cseszegettek, a lányok hülyét csináltak belőlem (miután szerelmet vallottam), mindenki megszégyenített, senki se hitt nekem. De valahogy akkor még erősebb voltam, túléltem ezeket, persze eredményképp teljesen elzárkóztam a külvilágtól és minden időmben tanultam, olvastam, mert ez marad életcélnak.

12 éves korom óta ez van, csak a tanulásnak éltem, 2 év alatt megtanultam oroszul, amelyből országos 2. helyezést értem el, kutatói ösztöndíjra pályázhatok, stb. De az életem KIZÁRÓLAG erről szól. Munkamániás (tanulásmániás) lettem. Akármi mást csinálok, ideges vagyok, úgy érzem, ha nem magamat fejlesztem, feleslegesen töltöm az időmet.

Sok lány barátom van, akiket meghallgatok és ők is meghallgatnak. De valahogy semmi és senki nem érdekel. Ha eljárok velük, unatkozok, ha otthon vagyok, unatkozok. Akármit csinálok, unalmat érzek.

Közben a rengeteg viszonzatlan szerelem állandó szorongással jár, folyton el kell terelni a figyelmet, és így 7-8 év alatt kialakult bennem egy teljes lelki üresség. Nem bízok senkiben, nem érdekel semmi, nem köt le semmi, mindenki állandóan átver a mai napig, nem hiszek már semminek és senkinek. Annyiszor elvesztettem már a bizalmamat.

Minden hülyeséget bevállaltam, hogy lekössem magam. Nyelveket tanulok, olvasok, vannak (lány) barátaim, heti 3-szor karatézok, de még így is egy unalom minden. Akárkivel beszélek, akárhova megyek, folyton olyan unalmat, ürességet érzek, hogy megőrülök. Étvágyam nincs, nappal alszok, mert éjjel jobb a hangulatom. És ezek a nagyon heves szerelmi érzelmek csak tetőzik.

Pszichológushoz is jártam, de annak se láttam értelmét. A lány barátaim nagyon kötődnek hozzám, de sokszor már csak tehernek érzek mindenkit.

Egy célnak élek: a karriernek, a tanulásnak. Így 19 évesen úgy érzem magam, hogy (szellemileg és tárgyilag) megvan mindenem, de lelkileg nincsen semmim.