Most akkor hogyan legyek önmagam?
Depressziós ember vagyok, akit nagyon megviselt az élet. 20 évesen megkaptam már bénulástól kezdve, vérhányáson át, nagyon sok mindent. Leszenvedtem egy életet, és a lelkem feladta.
Az orvosom azt mondta,hogy ne játsszam azt,hogy boldog vagyok. Mert ezt teszem. Megfogadtam a tanácsát, és őszintén elmondom az érzéseimet a barátaimnak... erre még ők is csesztetnek, hogy mindig nyafogok. Nem is nyafogok, csak ha már a témát felhozom, már az is baj.
Marhulni jó vagyok, 1x meghallgatnak, én is meghallgatom őket, és ennyire vagyok jó? Amikor egy barát nagyon megbánt, és épp egy műtét előtt állok, akkor...
Megéri önmagamnak lenni? Ha egyszer fáj, nem akarom,hogy azt lássák,hogy minden tök happy. De ha meg tényleg kimutatom az érzéseimet, akkor meg idegesítő vagyok...
válasza:Igen, tudom. De én már az újaktól is félek... nem könnyű egy olyan barátnőt találni, aki elfogadja, hogy velem nehéz ide-oda menni,mert nehezen mozgok, meg gyenge vagyok, stb.
A legtöbb lánynak olyan barátok kellenek, akikkel flangálhat, bulizhat, flörtölhet. Én csak egy kis sétára, közös fagyizásra, meg egy kis kirakatnézegetésre vágyom, meg marhulni, röhögni a tinimagazinokon.
Élni. Boldognak lenni. És elfelejteni, hogy nem vagyok olyan, mint más. Belezártak egy 80 éves testébe, ami úgy néz ki, mint egy 15 éves....
Az emberek félnek velem barátkozni, mert fura ketyere van a lábamon, és járókerettel megyek... meg sokan cseszegetnek a hófehér bőrömmel.
Szerinted hol találhatok jó barátokat?
válasza:Igaza van az elsőnek.Én még anyit hozzátennék,hogy az sem jó ha túljátszod hogy jól érzed magad a bőrödben,de az sem ha mindig vagy túl sűrűn panaszkodsz.neked és a környezetednek sem.
Tapasztalatból írok,tehát ha gondolod írj priviben.
Pedig mindig túljátszom. Nem kéne, de kicsi koromban alakult ki a depresszió, és azóta visszatér mindig. Akkor kitaláltam ezt a beadom mindenkinek,hogy az élet szép. Bevették. És minél mélyebbre süllyedtem, annál jobban játszottam.
Nem panaszkodom, csak szeretném átbeszélni, kikérni a véleményüket. Tehát nem úgy kell elképzelni,hogy jaj, nekem milyen rossz-jó ilyen is megesett már, nem tagadom- hanem, na ez és ez történt, és még mindig nem tettem magam túl rajta. Erre puff,mit nyafogok. Pedig semmi nyafogós nem volt. Nagyon tudok nyafogni is, a négyf al között. Másokra nem akarom rávetíteni. Akkor nem lesz senkim.
Talán már nem is akarok barátokat, csak Édesanyámat, és az állatkáimat. Több nem is kell.
Egyszerűen majd meghalok a szeretetért.... :((
válasza:A barát az, aki feltétel nélkül szeret, és elfogad. Nem veled van a baj, hanem azzal, aki ilyen esetben nem áll melletted, és nem tesz meg minden tőle telhetőt, hogy jól érezd magad. Nekem pl. egy barátságban nem az a lényeg, hogy flangálhassak, meg bulizhassak, ahogy Te írtad, inkább jobban szeretem azt érezni, hogy lelki társak vagyunk és ott vagyunk egymásnak, számíthatunk egymásra, ilyesmi. Igaza van a dokinak, és jól teszed, hogy ha szomorú vagy, akkor nem erőszakolod magadra, hogy tiszta vidámnak mutasd magad. Ezt nem kell, csak magadra figyelj. Meg mi az, hogy nem hallgatnak meg...nem jó embereket találtál, csak ennyi a gond. Van egy barátnőm, én is mondom neki sokszor, hogy jajj, ne haragudj már, hogy itt traktállak a gondjaimmal. Erre mindig az a válasz: ugyan már, ne hülyéskedj, tudod, hogy érdekel, és nem siklok át a másik problémáin. És ezzel én is így vagyok. Nem tudom, mennyire vigasztaló, de sajnos sok ember küszködik mindenféle csúnya betegséggel, egyik rosszabb, mint a másik. De ha van melletted valaki, akit nagyon szeretsz, és aki nagyjából feledteti a gondokat, jófej, mindig segít, az nagyon jó:) És milyen jó, hogy Édesanyád ott van neked:) De barátok is kellenek az embernek, akiket meg írtál, hogy fárasztónak találnak...hát ő szegénységi bizonítványuk.
De mitől jöttek ezek a betegségek? Örökletesek, vagy véletlenül talált meg ennyi? Milyen műtéted lesz?
Én is így gondolom. Mert én is meghallgattam a barátaimat, akik szépen elszivárogtak mellőlem a betegségem idején, és ezzel párhuzamosan, ha én akartam mondani, annyi volt a válasz,hogy aha... Semmi jó szó, semmi erősítés.
Számomra is az a barátság, ha feltétel nélkül szeretjük a másikat, őszinték vagyunk, és sorolhatnám.
Fogalmam sincs,hogy mikor találom meg az igaz barátot. Szerintem soha. Világ életemben egy furcsa, elvarázsolt világba menekültem a fájdalmak elől. Most kezdek leszokni róla,hogy állandóan elkalauzolom magam egy világba, ahol minden jobb, és megoldom a problémákat. Ezt nem szabad, mert beleélem magam, és jön a pofára esés.
De velem a fiúkat leszámítva-jó, arról is, ha nagyon muszáj- mindenről lehet beszélni. Viccelődni, lelkizni, ruhák, énekesek, minden. Nagyjából képben vagyok az énekesekkel, meg bandákkal, pedig abszolút musical párti vagyok,csak a boltokban hallok zenét mástól.
Veleszületett. Csak később kezdett kialakulni. Először csak sánta voltam, aztán fájdalmaim lettek-amióta az eszem tudom fájdalmam van, ami 1 percre sem áll ki- és durvult a sántaság, gyengültek a végtagjaim, mankó kellett, majd tolószék, most járókeret és járógép a lábamra.
Nagyon sok fejlődési rendellenességem van. A műtét a legfrissebben felfedezett miatt lesz. 1-2mm-re nyílt ki a szűzhártyám, emiatt rengeteg nőgyógyászati panaszom van évek óta. 12-13 éves korom óta. 12 orvosnál voltam, 6 év alatt, és most kedden vette észre az egyetlen orvos. A többi meg sem nézte...
Tudom,hogy nem nagy műtét, de én nagyon szégyenlős vagyok, és a szűzhártya is fontos nekem-vallásos vagyok- és... még nem tudni, hogy csak 1 nagyobb rést vágnak rá, vagy az egészet ki. Nekem kell eldönteni,de az orvos az egészre hajlik inkább, én úgy vettem ki.
Annyira jó volna csak 10 percre normálisnak lenni. Teljesen becsavarodok ettől a sok betegségtől. 10 féle gyógyszerem van, 11 lenne,csak azt már nem szedem...
Én olyan akarok lenni, mint más 20 éves. Nem bulizni akarok, nem fiúzni, hanem csak rendesen iskolába járni, tanulni, boldognak lenni, fájdalom, és fura ketyerék nélkül sétálni a városban. Azt akarom,hogy ne bámuljanak meg az emberek, ne szólítgassanak le, hogy mi bajom van.
Élni szeretnék...de így nem... ha minden igaz, akkor a 40-es éveimben fogok meghalni, és addig is tele lesz az életem izületi- és tüdőbetegségekkel. Az egyik térdem már 18 éves koromban ki volt kopva...
Bocsánat,hogy kiöntöttem mindent, de teljesen besokalltam... Ha nem lenne Édesanyám,szerintem már rég olyat tettem volna, amit talán megbánnék...
válasza:Szia!
Semmit nem kaptam. :( Pedig jó az e-mail címem.
Volt blogom,csak bezártam,mert féltem, hogy illetéktelenek is olvassák.
Köszönöm szépen! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!