Segíthetnek még rajtam valahol, ha én már magamon nem tudok?

A pszichológus tényleg nem orvos, csak 1 éve áltam le a gyógyszerekről, elolvastam Szendi Gábor könyveit, és tudom hogy ő túloz kissé a témában, mert nagyon gyógyszer ellenes, de azért a gyógyszerek legfőbb összetevője a placebo, azaz semmi... Pontosabban a hit a tabletta vidító erejében. Kontroll csoportok, akik szedték, ill. akik nem szedték az adott antidepit a javulás 50-50%, tehát az antidepresszáns hatóanyaga a hit, hogy javítani fog. 4 évig szedegettem a gyógyszereket, és a kínzó önmarcangolás és kényszeres szuicid gondolatok sosem szűntek meg...

Örülök, hogy neked bejött a gyógyszer, de tényleg sokaknak nem segít.

Én megértem az sztk-s pszichológusokat, mert halál leterhelő a munkájuk és lófüttyöt sem kapnak érte, de azért nagyon dühös vagyok, hogy elhajtottak. Persze megértem, kockázat... Talán nem szabadna egyből rátérnem az öngyilkossági gondolataimra? De ez az, amit nem tudok lekűzdeni, ezt nem akarom hozzám közel állóval megosztani...

Ha vannak köztetek anyák, vagy mindegy, de el tudjátok képelni, van egy csinos, átlagos, kicsit magányos, de alapvetően olyan lányotok, akire büszkék vagytok és lehettek... És egyszercsak odaáll elétek, hogy Anya én meg akarok halni, semmi mást sem akarok, csak semmivé lenni, azt hogy lefekhessek és úgy maradjak, meghaljak... Hát mit szólnátok?

A felajánlásokat köszönöm, lehet, hogy nem a napokban, de fogok írni.