Mihez kezdjek magammal?

Az a helyzet, hogy nem önsajnáltatni akarom magam, csak kiirni és megosztani valahol a gondolataimat. Itt pedig adott ehhez a platform és az anonimitas megőrzése. Szóval már egy ideje ciklusokban depresszióval küszködöm. Néha jobb, néha rosszabb. Próbálok célokat kituzni magam elé és haladni is az életben, csak nehézkes. A másik dolog, hogy én egy időben bántottam az állatokat. Tudom, hogy ez rossz dolog ez tény, de akkor és ott nem tűnt annak. Nem is igazán megbanas van bennem utólag sem, hanem inkább amolyan elpazarlas érzete. Igazándiból, hogy mi vitt rá ezekre a dolgokra magam sem tudom. De azt mondhatom, hogy ez egy idő után, amolyan rutinszerűve vált. Mostanság már nem élek vele, de nem vagyok abban biztos, hogy többet nem is fogok. Habár minden egyéni döntés és akarat kérdése. Kettős gondolat van bennem ezzel kapcsolatban. Próbálok úgy élni, mint bárki más,de ez nem olyan könnyű. Mert szeretek úgy elleni a vilagomban. Sokat olvasok, tanulok, hogy lekossem magam és eltereljem a gondolataimat. Egyrészt a depresszió miatt, másrészt pedig a sötét kodtol, ami néha az elmemre borul. A szociális kapcsolataim majdhogynem a nullával egyenértékűek. Eroltetnem magam rá, de nehezen alakítok ki kapcsolatokat és azok se tartanak túl sokáig. A családi hatterem nem nevezhető túlságosan kiegyensúlyozottnak. Nem jövök ki jól az itthoniakkal, sok közöttünk a súrlódás. Pszichologusnal vagy pszichiaternel nem voltam. Bár lehet, hogy elobbihez hamarabb elmennek. Csak, hogy nekik is inkább a pénz kell, mert az amit a tb is támogat olyan, mint egy kalap... Túl drága lenne,ami még talán érne is valamit. A másik meg az,ha mindent kipakolnek fokozatosan lehet bezaratna. Mert azért akadtak és akadnak is olyan dolgaim, amik, ha úgy adnám elő, ahogy ténylegesen megtortentek biztos felvonna a szemöldökét helyenként. Mert, ha úgy ítéli meg, hogy veszélyt jelenthetek a társadalomra simán bekasznizhat. Tudom, mert ismertem egy srácot, akit a szülei rángattak el dilidokihoz, és kezelték bent sokáig. Azóta meg simán börtönben csücsül,semmilyen eredményre nem vezetett nála. Gyógyszert és kérdések tömkeleget én sem szeretnék. Csak néha jó lenne beszélgetni olyannal, aki ért az emberi pszichehez és elmehez. Pont úgy, mint Dan Wells:Nem vagyok sorozatgyilkos című könyvében Jonh Cleaver tette dr Neblinnel. Ezt egy kifejezetten jó könyvnek tartottam, szerettem olvasni. Érdekes kérdéseket vet fel a jó és rossz közötti kontrasztrol. Igazándiból többek között ez vetette fel bennem a kérdést is. A dilemma. Tudom, hogy én irányitom a sorsomat és én magam hozom és hoztam eddig is a döntéseket. Csak a kérdés az, hogy mennyire szólhat ebbe bele maga az élet is. Mert tényleg egyszer fent, egyszer lent.