Pályáttévesztettem, vagy csak kilengés? Hogy dolgozzam fel?

Orvostanhallgató vagyok, első éves. Régen szerettem volna már ide bekerülni, a rém történetek ellenére is. Mindig is képesnek tartottam magam, ez érdekelt, ezt akartam, sose volt más ötletem. Aztán elkezdődött az egyetem, nehéz volt, de számítottam rá, csináltam, jöttek a vizsgák, sikerültek, még ha nem is mind elsőre. De már akkor érlelődött bennem, hogy menni fog ez nekem, képes vagyok ennyk mindent(barátokat, családot, hobbit) féláldozni? Gondoltam nem, az eleje nehéz, de utána majd több időm lesz, és nem fogok megőrülni. De mégis, elfáradtam. Az jutott eszembe, nekem ez nem ér ennyit, nem akarok megőrülni, belebetegedni a tanulásban, a stresszbe. Okosnak hittem magam, de akkor mégsem vagyok az. Nemrég pánikrohamot kaptam. Mert akkor most mi legyen? Merre tovább, mi más érdekel? Elvesztegettem egy évet. El fognak ítélni? A csoporttársak, a tanárok, a családok. Mindenki csalódni fog bennem. A legrosszabb, hogy akarom is, meg nem is. Nem tudom ki vagyok. Néha megvan a motiváció, aztán nincs, sírnom kell, mert szeretnék kirándulni pl, de nem lehet, mert tanulni kell. Ismétlem, gondoltam majd ha vége, lesz erre időm. De nem. Csak azt hallom, hogy aki orvos, az ne akarjon családot. Ne akarjon szabadidőt. De én szeretnék. Akarok utazni még, akarok pihenni, nem akarok megőrülni. Tudom, hogy egész életemben tanulni kell orvosként, de hogy semmi másnak ne éljek? Félek, mi lesz később, még több anyag, megaláztatások. Akkor talán nem vagyok ide elég erős. Van tanácsotok? Mit kezdjek magammal most? Ez csak egy kilengés? Vagy már nincs visszaút, ez a jele, hogy nem lehetek orvos? Válasszam a könnyebb utat? Szakemberhez forduljak?