Hogy lehet túllépni a rágalmazáson?

Kedves Kérdező!

Nem vagy egyedül ezzel a "jelenséggel".

1. Férjed nagyon jól tette, h. jelenleg megszakította a kapcsolatot szüleivel. Ugyanis neki már Te vagy a család, nem a szülei.

2. Amit mások mondanak, mesélnek, terjesztenek... az egy dolog. Mindenki azt mond, amit akar. Pláne aki meg "messziről jött". Egyik füleden be, másikon ki...

3. Az embert a tettei alapján ítélik meg, nem az alapján, amit róla terjesztenek...

Kérdezted, hogyan lehet túllépni ezen... Csak egyféleképpen lehet: Ne is törődj vele. Csak így tudsz túllépni. Szó szerint, mint amikor egy leküzdhetetlennek látszó gödröt vélsz magad előtt tornyosulni.

Vagy átlépsz rajta, vagy kikerülöd. S akkor máris leküzdötted, mögéd került, s te mész tovább. Aztán már a nyomát sem látod...

Tudom, könnyű ezt így leírni, annál nehezebb megvalósítani. De csak addig nehéz, amíg telve vagy gyötrő gondolatokkal, emlékekkel, neheztelésekkel... - hogy de miért kellett ezt nekem, s pont nekem megélni?

Mit vétettem én neki?

Elárulom: Semmit.

De Ő ezt nem tudja, mert képtelen felfogni. Amit az ember nem képes felfogni, azt megérteni sem tudja. És így aztán ellene sem tud tenni semmit. Mert még ott tart, hogy a gyermeke, a fia az Ő érdeme. Hiszen Ő szülte, Ő nevelte, Ő ápolta, Ő etette, Ő taníttatta, stb...

Na ezt most képzeld a saját szájából: - ÉN szültem, ÉN neveltem, ÉN ápoltam, ÉN ... ÉN...ÉN... ÉRDEMEM! Az ego munkálkodik benne, mondhatni a saját egoizmusa.

Szóval... - minden az ÉN érdemem, s ragaszkodom a "termésemhez" - ez a jelmondata.

S mivel a fiát tulajdonának érzi, így birtokolni is szeretné... mind a mai napig. Sőt még tovább is. Ezért nem képes elengedni, s másra bízni a kicsi fia további "ápolását". Egyszóval benned most egy olyan személyt lát, aki el akarja bitorolni azt a "férfi csodát", akinek csupa jó és szép tulajdonságai mind-mind NEKI KÖSZÖNHETŐ. Te meg csak egyszerűen odaállítasz elé és magadnak sajátítod ki ezen csodás erényeket, amit a férjed nyújthat... de most már számodra, s nem pedig anyucinak.

Sok anyának ez a problémája... olyannyira büszke a fiára... - az, amit elért a fiam... az mind-mind az ÉN érdemem, nekem köszönhető! - ugye?

Mintha legalábbis a gyermeken, az ifjún, a férjen semmi nem múlott volna... soha, csakis az anyucin.

Ez maga az "anyós féltékenység" lényege. És ilyenkor tök mindegy, h. ki a párja, hogy Te, vagy valaki más... az nála irreleváns.

Tehát a következőt javaslom, mit kattintsál át az agyadban:

NEM Rólad szól ez a történet. Nem személyes jellegű. Bárki lenne a felesége, akkor is ez lenne.

Ezért se vegyed komolyan és bántónak, vagy sértőnek a viselkedését.

Ha... egyfajta lelki betegségnek tekinted, mert hogy az is... akkor túl tudod tenni magadat rajta. És előbb-utóbb már csak sajnálkozva tekintesz rá, vagy az emlékére... Sajnos, ez van. Te nem tehetsz róla. Férjed sem tehet. Csakis Ő maga tehet róla, hogy nem képes elereszteni a fiát. Így tehát ez maradjon az Ő problémája.

Akikkel meg Te majdan találkozol... ne is törődj vele, ki mit gondol rólad. Mindenki azt gondol, amit akar. Ha valakit komolyan érdekel, hogy amit hallott felőled, az mennyiben állja meg a helyét... nos az úgyis azt fogja nézni, hogy Te magad mit és hogyan cselekszel, miként élsz férjeddel, s nem törődik azzal, hogy mit hallott... Aki pedig megelégszik az anyóstól hallottakkal, az meg úgyis kerülni fog téged. De az neked jó... az leginkább csak előnyödre válik. Ez a tapasztalatom.

Az ERŐ legyen Veled!