Kitaszít és megvet a társadalom, mert másként látom a világot. Tényleg ennyire hibásak lennének a szemléleteim?

Az a legnagyobb bajom, hogy az emberek nem látnak át a felszínen. Ha rám néznek, egy koszos békalencséktől tartkított vízfelszínt látnak. Holott a fél centiméteres békalencse alatt ott az egészséges, gyógyító hatású tiszta termálvíz. Ilyen az én személyiségem, egy tó képére rávetítve. Mások "tavai" pedig lehet, hogy alul tele vannak radioaktív hulladékkal, dögökkel, mocsarakkal, meredező vaslécekkel, de a felszíne mesebelien sima, piros rózsaszirmokkal meghintett idilli víztükör. Na, ki ugrana fejset a békalencsés vízbe? Senki. Soha senki meg sem tapasztalja, milyen személy is vagyok valójában, hiszen a felszín alá senki nem mer lemenni. Inkább ugranak fejest a bíztató vízfelszínbe, utána bár hatalmasat csalódnak, nyugtatják magukat azzal, hogy "a másik, a békalencsés valószínűleg még ennél is sokkal rosszabb lehet!"

Ismertem egy mogorva motorszerelő urat. A legtöbben utálták őt a környéken, de volt egy kisebb szubkultúra a motorosok között, akik elismerték a mogorva Sanyibácsit. Én is levittem hozzá egyszer a motoromat szerenli, hát mondanom sem kell, mogorvaságból az ember nem fukarkodott. De én nem törtem felette pálcát, elvégre mindenkinek lehet rossz napja. Kb fél óra múlva jött ki a műhelyéből az öreg, tolta ki a járó motoromat, majd így szólt.

"Kész vagyok ezzel a szarral, rossz volt benne a gyertya meg kicsit ki kellett tisztítani a befecskendeztőt. Raktam fele mindent, most menni fog egy ideig."

"Oh, köszönöm - feleltem erre én - mennyivel tartotzom?"

"Semmivel! - így az öreg - maximum vezekléssel mert miattad lemaradtam a Bayern meccs első félidejéről! Tudniillik már bezártam rég, de a te motorodat soron kívül még megcsináltam... Ezt el ne mond senkinek! Rám fognak járni a dögök estefelé is..."

Ez a kis anekdota arról szól, hogy egy mogorva, bunkó ember is lehet becsületes, önfeláldozó, és lelkiismeretes anélkül is, hogy ezt önreklám szerűen hírdesse magáról. A motorszerelő Sanyibá sokkal több jó szót érdemelne a világon, de legtöbben utálják őt a stílusa miatt. Pedig nála jobban, és megbízhatóbban senki nem szerel a környékünkön... Én alánéztem Sanyibácsi olajfoltoktól meg rothadozó nádjaitól tarkatott vízfelszínén, és a nyugodt, hűsítő, kellemes zavartalan vizet láttam alant.

Oké, tudom hogy unjátok már a hasonlatokat :)

Naná, hogy leszarom az embereket. Igazából a legtöbb ember leszarja a másikat. A "hogy vagy" kérdés válasza szerintem az emberiség 90%-át egyáltalán nem érdeklni. Úgyhogy én tudom, mi a bajom, és mi a bűnöm, én azt nem tudom, hogy akkor az, aki színészkedig, a köpönyegforgató megjátszós alakokra miért nem zúdol még nagyobb népharag? Valljuk be, azért nagyon kevés az az ember, aki őszíntén kedves,

mindenfajta hátsó szándék, vagy számító felfogás nélkül.

Koleganőm utált engem, egyszer mikor kiment az irodából, a telefonját otthagyta az asztala szélén, az elkezdett rezegni, már a perem szélén állt, amikor én szépen visszahelyeztem az asztal közepére, hogy le ne essen. Nem éreztem tőle semmiféle dicsőséget, csak egy afféle kötelességtudat tetette velem a dolgot. Az esetet senkinek nem mondtam el eddig a pillanatig. Ugyan ez megtörtént egy másik asztalnál is pár hónapra rá, akkor a srác, aki "megmentette" a lány telefonját, vad önreklámba kezdett: Kriszti! Majndem leesett a telefonod de elkaptam! Kriszti!! és a válasz erre: Jajj Tomi, de cuki vagy, köszönöm, most vettem, nem akarok rá még karcolást! Tomi onnantól az iroda kedvence lett.

Ilyeneken múlik a világ dicsősége. Ebben a példában az önreklám döntötte a mérleget Tomi felé pozitív irányba.