Más érzett már valami hasonlót?

Néha úgy érzem teljesen irracionális a világ teljesen érdemtelen és fölösleges. Mi értelme politikáról vitatkozni? Miért nem lázadnak fel azok akiknek nem tetszik a kormány?

Vagy néha akkor is ezt érzem mikor munkahelyen vagy nyilvános wc más pisilését és nagy dolgát kell hallgatnom. Minden olyan értelmetlenné válik: a főnök beosztott viszony (Mikor a főnökömet hallom osni)vagy hasonló. Vagy ha pl bemegyek egy plázába ránézek párokra, ezek tuti biztos minden nap szexelnek most meg itt kerülgetik egymást ruhában. Vagy a mozi mintha otthon lennénk mindenki bejön leül majd a film végén mindenki egyszerre megy hugyozni. Nekem ez olyan furcsa, én mindig óvatosan intézem el. Valahogy ilyen húsgépnek látom a legtöbb embert.

Vagy a panel - én ebben lakom - hallom a szomszéd mikor hörög az orgazmustól, mikor fingik, mikor van szorulása ez olyan kiábrándító ilyenkor is mindig kisebb sokkot kapok, hogy igazából nincs otthonom csak egy lakás a sok egymásra hajtogatott betonlap között.

Vagy ha megyek a metrón városban és nézek emberekre akkor az jut az eszembe bármilyen szép lány hogy ez is arik, maszturbál vagy éppen a párján lovagolt, ha kisgyerekre nézek akkor az hogy majd ebből is olyan kis cafka lesz akit mindenki megug. Öreg nénikről is ez ugrik be, hoyg itt játsszák a nagy álszent vallásos öregasszonyt de ők is ugyanúgy nyelték a cit mint a maiak.

Vagy az udvarlás vége úgyis a szex miért nem lehet egyből rátérni erre? Az emberekben miért van ezzel kapcsolatban gát, ha tudjuk egymásról hogy mindenki csinálja/ta?

Vaagy a fesztiváloknál is azt érzem most mi a jó abban hogy sok ember felgyülemlik egy helyen és egyszerre táncolnak egy szintpad előtt. (Élvezem a zenét csak nem értem miért csináljuk ezt.) Vagy az ismerkedés egy idő után az is fárasztó.

A fentiek közül valaki érzet már valami hasonlót? Gyakran átfut a fejemen a világ értetlensége? az hogy az elmélet szinte köszönő viszonyban sincs a valósággal.