Lehet valaki intelligens annak ellenére, hogy mentális betegsége van?
Simán. A nagy művészek, tudósok, vagy vezetők közt is rengeteg a köznapi értékrenddel mérten nem normális.
Annyi, hogy ha különleges alkotásokra képesek akkor a környezetük tolerálja őket, mert szükség van rájuk, ha meg hatalmuk van (pl. Steve Jobs, Hitler), akkor meg kénytelenek elfogadni őket.
Persze, hogy lehet. Már sok példát írtak, főleg hírességeket, meg olyanokat is, akiknek a betegsége azért nagyon gáz a többiekre nézve (pl. szociopata vezetők).
Én két embert is ismerek/ismertem: egyikük leérettségizett és nyelvvizsgát is szerzett még akkor, amikor ezek még nagy dolognak számítottak ('60-as évek vége, '70-es évek eleje); bújta a könyveket, szinte mindig csak olvasott valami regényt, szépirodalmat, verseket - versírással is próbálkozott, szerette a zenét, értelmes ember volt. Huszonévesen kezdődtek a problémái, a vége az lett, hogy 33 évesen leszázalékolták különböző pszichés betegségek miatt (paranoia, depresszió, meg még nem tudom, mi). Amikor ezek "kitörtek rajta", félelmetes volt a látvány, pl. folyamatosan beszélt egy-két óra hosszat is akár, de úgy, hogy csapongtak a gondolatai, és önmagában pár mondat összefüggő volt, de úgy egészében értelmetlen zagyvaság; meg különleges összefüggéseket látott bizonyos dolgok között, ill. azt hitte, hogy mindig összesúgnak a háta mögött, vagy hogy bajt akarnak hozni rá stb. Legalább 5-6 öngyilkossági kísérlete volt, de aztán végül betegségben halt meg.
A másik személynek egy sima szakmunkás-bizonyítványa van (szülői oda nem figyelés miatt főleg), de ő még intelligensebb, szintén olvas ezerrel, egy rakás verset tud kívülről, rugalmasan gondolkodik, zenemániás, magától megtanult egy hangszeren játszani, írt már verset és prózát is. Egy-egy különleges területbe pedig nagyon belemélyedt, pl. a római korba, telefonokba stb. - Ez és más fennálló furcsaságai miatt merült fel nemrég (30+ évesen), hogy esetleg Asperger-szindrómás; vizsgálaton nem volt, de netes tesztek alapján valószínűleg tényleg aspi.
Huszonéves kora óta küzd ocd-jellegű tünetekkel, az utóbbi években szorongással is, időnként depresszióval, még ritkábban pánikrohamokkal; többször voltak már öngyilkossági gondolatai, pedig igazából nagyon szeret élni, csak mindezek iszonyatos mértékben megkeserítik az életét.
Gyógyszereket nem szívesen szed, amiket eddig próbált, azok nem is váltak be.
Szóval igen, van ilyen - a mentális betegség nem ugyanaz, mint az értelmi fogyatékosság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!