Egy szörnyeteg leszek? Mi történik velem SOS?

Nagyon súlyos szorongasaim vannak 4 éve és azóta nem múltak el és nincs egy napom se szinte, amire azt tudnám mondani, hogy jól telt, hogy nem voltam rosszul, hogy nem rettegtem attól, hogy vmi szörnyű dolog történik majd. Mindenféle pszichiátriai helyen megfordultam már és ezer orvos foglalkozott már velem és semmit nem javulok. Gyógyszert is szedek, elvileg borderline vagyok, meg nárcisztikus, meg generalizált szorongó meg kB minden amit rám tudtak zuditani diagnozisok szempontjából. Elegem van az életemből, a szenvedesbol, gyűlölöm magam, azt, hogy mennyi mindent próbáltam már tenni és semmi hatása. Hiába szedem a gyógyszert nem érzek tole semmi drasztikus javulast, meg csak azt sem, hogy vmi mankó lenne amit mondani szoktak... Állandóan agresszív gondolatok kínoznak, irritalnak az emberek, sokszor azt sem bírom elviselni, ha csak néznek vagy beszélnek hozzám. Iszonyatosan irritál ha bámulnak a pasik, azt érzem, legszivesebben odamennek és kinyomnam a szemét. Ha beszélnek hozzám csak bámulok magam elé, belül feszülok a dühtől, osszeszoritom az allkapcsom és a legszivesebben raorditanek a másikra hogy"kussoljal már be ". Nem bírok szépen kommunikálni az emberekkel, a duhkitoreseimet nagyon nehezen fogom vissza és ha nem sikerül akkor nagyon durva jeleneteket tudok csinálni, és miután már lenyugodtam akkor már úgy érzem ezt meg tudtam volna fékezni és legközelebb sikerül, de nem igaz, mert egy hasonló helyzetben újra orditok és török - zuzok. Egyszerűen úgy érzem ilyenkor, hogy csak akkor értik meg az emberek hogy baj van vagy vmi nem tetszik, ha így fejezem ki, túl nagy a belső feszultsegem ahhoz, hogy vmit szépen mondjak el a másiknak, csak akkor kielégítő nekem, ha kiorditottam magamból. Egyébként a sírás is nálam folyton sirogorcs kB... Nincs olyan hogy pityergek. Egyszerűen akkora feszko meg düh meg szorongás, ketsegbeeses van bennem, hogy azt is ekkora sírás roham képes csak levezetni. Ami még nagyon kínoz az az agresszió amit érzek meg a gondolatok. Elfantazialom hogy hogyan ölnek meg vkit, milyen jó érzés lenne kielni rajta a duhom, milyen kielégítő lenne megkinozni és ezek járnak folyton a fejemben és félek rossz ember leszek. Hogy egyszer tényleg megolok valakit. Mondták már nekem hogy nyugodjak meg, nem fogok senkit bántani, ezek csak kenyszergondolatok. Engem ez nem nyugtat meg, félek és úgy is érzem, hogy megtudnam tenni ezeket. Szörnyen szenvedek ettől az egésztől és úgy érzem sosem leszek már boldog. Más tervezi az életét, de én nem tudom, engem megbenit ez az egész és félek az lesz a vége, hogy örökre megbolondulok és egy intézetben elem le az életem egy ágyhoz kötve. Elgondolkozok a jovomon és félelmek tucatjait látom. Pl gyereket se merek vállalni majd, mert attól félek ha sírni fog majd megolom. Egy időben akartam háziállatot de már azt se merek tartani mert félek azt is bántom majd. Valamiért a nálam torekenyebb vagy gyengébb lény láttán az jut eszembe hogy mi van ha bántom és néha jól is esne. Nemtudom miért van ez az egész velem.. Nem érzem fernek, hogy ez történik velem és ilyen kegyetlenül szenvedek tőle, mert én ezt az egészet nem akarom. Ramegy az egész életem erre a borzalomra. Parkapcsolatrol meg ne is beszéljünk, egy fiú sem kíváncsi egy ilyen beteg elmejure mint én.. Szóval az egész életem egy nagy szar és foggalmam sincs valaha vége lesz e és boldog lehetek végre, mert így semmi értelmét nem látom annak hogy megszulettem.. Elvileg mindenki okkal van itt, mindenkinek van célja, ha Istent vesszük(én hiszek benne), de egy elmebetegnek mégis milyen célja lehet ami miatt érdemes lenne nem kinyirni magam??

Bocsi, elég hosszúra sikerült, köszi ha el olvasod, ha valakinek van hasonló baja, szívesen várom privátban a személyes tapasztalatokat.