Az én hibám lenne? Miért nem múlnak el szörnyű emlékek, a gondolatok?

A történet tömören:

Amióta csak az eszemet tudom, a szüleimnek gyakran el járt a keze, mindig kiabáltak...hogy nem vagyok elég jó, nem ilyen gyereket akartak, igazából nem is akartak és bárcsak inkább kutyát vettek volna helyettem.

Van egy bátyám aki 5 évvel idősebb nálam. 11 éves koromban kb egy évig megvert ha nem néztem ahogy maszturbál/ fogtam meg...

Egyedül éreztem magam nagyon évekig, aztán középiskolában az egyik tanárommal jóban lettünk, sokat beszélgettünk, úgy éreztem hogy fontos vagyok neki és ez jó volt. Aztán szépén lassan egyre többet ölelgetett, csókolgatta a nyakamat, és ha rossz kedvem volt olyanokat mondott hogy egy jo d*gás kéne nekem.. .nagyon kellemetlennek és természetellenesnek éreztem azt ahogy velem viselkedett de nem mertem nemet mondani, hátha akkor nem beszélünk tobbet,hátha akkor neki sem fogok kelleni.

4 éve megszakadt vele a kapcsolat, mert külföldre költözött.

Állandóan 0-24ben az jár a fejemben hogy miért nem mondtam nemet, hiszen 15 evesen lehett volna ennyi eszem. Úgy érzem, hogy az én hibám hogy a szüleim, aztán a tanárom is bántottak. Rengetegszer villannak be a képek, olyankor sírnom kell,feszült leszek, törni zúzni akarok, szörnyű érzés. Évek óta, de pár hete sokkal roszabb lett...

Meg akarom ölni magam....

20/N