A bipoláris zavar diagnózist ti hogy tudtátok feldolgozni?
Egyáltalán fel kell-e ezt dolgozni? Jobb erről tudomást sem venni hanem élni tovább és elfogadni, hogy bizonyos időközönként gyógyszert kell szedni? Próbálkoztam pszichoterápiával gyógyszermentesen, de egyre súlyosabb hullámzások jöttek minden ok nélkül. Így most a pszichoterápia maradt és jött mellé a gyógyszer. Nem tudom elfogadni a betegségem, sokszor azt gondolom hogy ez csak egy kitalált baromság hogy mégtöbb teljesen normális emberre ráhúzhassák hogy beteg. Hogy járok jobban ha tudomást sem veszek erről ez egészről, hagyom a gyógyszert és elfogadom hogy lesznek nehezebb időszakok vagy akkor ha folytatom a terápiát, szedem a gyógyszert? Mi ez a begegség egyáltalán? Tud rosszabbodni kezelés nélkül? Személyes tapasztalatok, eredmények érdekelnének esetleg családtagok véleménye hogy éli ezt meg egy ilydn problémâval küzdő ember mellett.
(Ja, és köszönöm nem unatkozom a tavaszi szünet alatt ès a serdülőkort is bőven magam mögött hagytam, a kérdès sem kamu, így ilyen felesleges idiótaságokat nem szeretnék kapni)
válasza:Pontosan tudom, hogy az oldal nem azért van hogy ez alapján döntsek. Arra viszont jó hogy meghallgassak néhány emberi történetet azoktól akik ezen átmentek.
Nálam sem olyan súlyos hogy nem bírok kikelni az ágyból. Az már valami nagyon előrehaladott állapot lehet.
válasza: válasza:Én 19 éves vagyok, egy éve diagnosztizáltak nálam bipoláris depressziót. Nekem olyan súlyos volt, hogy amikor mániás állapotban voltam sokszor pszichózisom is volt. Azt hittem hogy el akarnak ütni az autók, hangokat hallottam és meg voltam győződve hogy ahogy kiteszem a lábam az ajtón meg fognak ölni. Napokig nem aludtam, egyfolytában csináltam valamit, de utólag nem emlékszem hogy mit. Észnélkül buliztam, vadidegenekkel drogoztam...Fogtam magam és a 2 órája ismert "haverjaimat" és elindultunk az országúton gyalog, hogy eljutunk majd valami szép helyre. Sikerült is már ha a rendőrséget szépnek találod. Pedig nem vagyok egy felelőtlen ember...
Amikor a depressziós szakaszban voltam pislogni is alig tudtam, nem hogy felkelni az ágyból. Egyszer 4 teljes napig maradtam az ágyban, nem ettem, nem ittam semmit végül Anyámék törték rám az ajtót és eszméletlen állapotban kerültem kórházba. Annyira borzasztóak voltak (és még mindig azok) ezek az epizódok, hogy azt nem bírom kifejezni. Egyáltalán nem voltam szomorú, nem akartam sírni. Erre az érzésre én nem tudok megfelelő szót. Minden elveszti az értelmét ilyenkor és már meghalni sem akarok mert már semmit sem akarok. Nem tudok akarni.
A kórház után ez ment még 1-2 hónapig, majd egy öngyilkossági kísérlet után beutaltak a pszichiátriára. Ott megkaptam a diagnózist, egy tonna gyógyszert, antipszichotikumokat, nem is akarom részletezni.
Jelenleg szedem a gyógyszereket, nem mondom hogy megoldódtak a problémáim, de segítenek valamennyit. Annál bármi jobb mint ami volt, annak ellenére hogy szinte sosem vagyok "normális", kiegyensúlyozott hangulatban.
Szerintem ha hamarabb kaptam volna kezelést nem fajult volna el eddig ez az egész. És igen, az én esetemben kezelés nélkül rosszabbodik.
Kedves kérdező, én azt tanácsolom neked, hogy vedd tudomásul hogy neked van egy zavarod, de ne gondold túl. Nem kell arról szólnia az életednek hogy ezzel a betegséggel küzdesz. A legjobb dolog amit tehetsz, hogy most kipróbálsz különböző kezeléseket amik segítenek, majd ha megtaláltad ami használ, egyszerűen csak próbáld azt beiktatni az életedbe.
Ne tagadd, de ne is erősísd magadban hogy bipoláris vagy, egyszerűen csak fogadd meg a szakemberek tanácsát, ha nem segít akkor próbálj meg mást.
Remélem tudtam valamit segíteni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!