A testem a börtönöm. Kezdem feladni. Mit tegyek?

Egy 19 éves lány vagyok. 4 éve szinte alig hagyom el a házat. Egyedül érzem magam. Képtelen vagyok cselekedni. Próbáltam rendbe hozni az életem, de nem sikerült. Sosem voltam az a társasági ember, vagy az aki bulikba megy, inni a haverokkal stb. Volt egy kisebb baráti köröm, akikkel el-el járkáltam még amikor 15-16 voltam, de ennyi. Aztán történ egy tragédia. Egy nagyon jó barátom öngyilkos lett. Azóta van, hogy elhagytam a barátokat és szinte sosem megyek ki. Természetesen voltam pszichiáternél. Soknál. Nagyon soknál. Megmondták, hogy agorafóbiás vagyok. Írtak fel gyógyszereket, amiktől rosszul voltam, így nem szedtem őket. Végül a következő pszichiáter is ezeket írta fel, végül a következő is stb. De én már alapból szedek Rivotrilt (legkisebb mg-os), szóval nem akartam többet szedni, de azt mondták nincs megoldás. Viszont nem akarok még több gyógyszerre rászokni. E nélkül se vagyok már meg. Viszont lassan nem bírom már a magányt. Rosszul vagyok ha vendéget kell fogadni, rosszul vagyok ha nekem kell mennem valahova. Tömegközlekedési eszköz szóba se jöhet. Ha muszáj menni valahova, csak kocsival. Akkor is több órás stressz már az indulás előtt. Remegek, a sírás kerülget, úgy érzem nem tudom megcsinálni, hányingerem van stb. Szóval se barátaim, se párkapcsolatom. Nem tudom rendbe hozni magam. Sokan próbáltak segíteni. Senki nem tudott, pedig én együttműködő voltam. A sulit otthagytam még 9-be, dolgozni nyilván ezek miatt nem dolgozom. Nem érzem, hogy bármikor is ki tudnék kerülni ebből az állapotból. Sosem hittem volna, hogy egyszer ide írom ezt ki, de…segítség kell. Bármilyen tanácsot elfogadok. Ötletet. Bármit.

Köszönöm.