Miért utálják az emberek a hipochondereket?

Hipochonder vagyok, de nem vettem észre, hogy ezért utálna valaki. Sőt, mivel ennyire képben vagyok a betegségekben a hipochondriám miatt ezért sokszor ha valakinek baja van tőlem szoktak tanácsot kérni :DD (nem tartom magam nagytudásunak, sem orvosnak, kisebb problémákban szoktam csak tanácsot osztogatni)

Persze biztos idegesítő mikor betegségeket beszélek be magamnak és hisztizek de olyankor rám szólnak hogy fejezzem be :D

Talán azért, mert olyan hatást kelt az emberben, mint aki sajnáltatja magát és a másik bűntudatára apellál. Hasonló, mint a féllábú koldus, akinek ha nem adunk, rosszul kell éreznünk magunkat. Vagy a cigány asszony, akinek nagyon fontos lenne egy százas, mert beteg a nemtomkije.

Értem, hogy ő nem ezért mondja a panaszait, de mégis talán ezt a hatást váltja ki másokból.

Én nem utálom őket, bár sosem találkoztam eggyel sem, az igaz. Idegesítő az tud lenni, ha ezzel traktálja a világot, de attól még nem utálja az ember.

Én kb. a hipochonder ellentéte vagyok (ezzel is ki lehetne húzni a gyufát másoknál, viszont szinte soha senki nem veszi észre), így én nem érteném meg kicsit sem a dolgait, de attól még lehet normális ember.

Nem utálom őket, hanem irigy vagyok rájuk. Én ugyanis tényleg halálos beteg vagyok, és kb 3 hónapom van hátra.

Így kicsit másabb, mint beképzelni a betegségeket.

Nekem anyukám az, nagyon idegesítő, hogy még csak 45 éves, de már arról beszél, hogy biztos valami komoly betegsége van és 50 évesen meg fog halni...

Meg az osztálytársam, aki az egyetlen barátnőm bolt volt akkor, ő is az és sokat hiányzott a suliból, vagyis em én inkább lógásnak nevezné.. Mindenért nyavajgott.. S persze mindig engem nyaggatott a házi miatt.. Nem utálom őket csak idegesítő de nagyon..

Én sem utálom őket, ezért nem szabad általánosítani.

Ez is hasonló valamiféle fóbiához, ha nem is azok a kritériumai.

Ha valóban súlyos hipochonderek és nem hisztiző, nyafogós, önmagukra a figyelmet ezzel felhívni akaró emberekről van szó, inkább sajnálom őket.

Nincs egy nyugodt percük sem, nem mernek semmibe belekezdeni, sehova elmenni, nincs normális életük sem.

De persze ez már a nagyon súlyos esetekre vonatkozik.

Ismerek egy ilyen embert, valaha híres színész volt, de a betegségfélelem annyira eluralkodott rajta, hogy a karrierjének és a házasságának is vége lett.

Azóta csak tengődik, de már 85 éves, és kutya baja.

Csak éppen ezt nem tudja elismerni.

Nem kívánnék magamnak ilyen életet, de utálni nem utálom szegényt.

A párom az. Egyáltalán nem utálom,sőt! :)

Viszont eléggé fárasztó, mikor másfél héten keresztül azt hallgatod, hogy fájt a tarkója egyik reggelre(valszeg elaludta), de kb. 30 fajta betegséget felsorol, ami baja lehet és persze mind nagyon súlyos és veszélyes.

Vagy mikor front van és fáj a fejem, amit szerinte ki kell mindenképpen vizsgáltatni, mert... és szintén jön vagy 30 fajta betegség felsorolása, ami szintén mind veszélyes és súlyos.