Hogyan lehetek újra boldog?

Sziasztok,

Nem szeretek ilyen dolgokról beszélni. El kell mesélnem a sztorimat, hogy megértsétek.

Lassan három éve kezdődött ez egész, mikor értettségire készültem. Kiegyensúlyozott életet éltem, volt egy aranyos barátnőm, tanultam és rendszeresen sportoltam. Megvolt a napi rutin és haladtam a céljaim felé. Családon belül, amióta az eszemet tudom jelen volt feszültség. Szüleim házassága felületes és meggondolatlan volt, ami miatt a testvéreimmel sokat szenvedtünk. Emlékszem kisgyerekként mennyire zavart ,hogy nem tudtam ellene tenni. Nem értettem miért kell? Ha abbamaradt a veszekedés tudtam, hogy hamarosan újra előjön. Később már, ha tehettem kimaradtam ezekből. Barátnőmnek nem beszéltem az otthoni dolgokról, de ő megérezte és mindig szívesen látott. Az érettségi előtt elfajultak a dolgok, Édesapám nem bírta tovább. Iskolából hazaérve, holtan találtam. Megviselt mert jó ember volt, sokat dolgozott igyekezett mindent megadni nekünk ,miközben anya kihasználta. Mindig talált valami okot, hogy a lelkébe tiporjon, míg végül teljesen kikészítette. Utána eljátszotta a szegény özvegyet és mindent eltüntetett Apuról.Legrosszabb időszak volt ez az életemben. Nehezen tudtam tanulni az érettségire így. De jól sikerült és felvettek az egyetemre. Továbbra se beszéltem senkinek ezekről a dolgokról, testvéreim előtt erősnek kellett maradnom. Az anyagi helyzetünk jelentősen romlott, végdolgoztam a nyarat, hogy legyen pénzem. Örültem, hogy a barátnőm mellettem volt. De ősszel el kellett költöznöm, igyekeztem gyakran hazajutni. Az otthoni dolgok egyre rosszabbak lettek. Testvéreim egyedül voltak, anyu nem foglalkozott velük. Pénzt kapott rájuk és élt mint egy húszéves. Valamiért aput látta bennem ezért nem szerette ha hazamentem, és szépen lassan én lettem az akit célba vett. Sokszor hallottam, hogy magában beszélt a szobájában "gyűlölöm, mocsok, dögöljön meg, ..." hasonló szavakkal illette aput is régen. Ijesztő volt tudtam, hogy én járok a fejében mindegy mit csinálok. Ezeket a dolgokat nem tudatosan csinálja, és nem is fogja fel. Hangulatingadozásai vannak, beszélni nem lehet vele. Őszintén megmondva egyszer sem hívott még fel, még a születésnapomon se. Lassan éreztem már, hogy semmi sem a régi. Barátnőm régóta gondolkodott a szakításon, de nem szólt mert félt hogy összetör. Nem érezte jól magát és ezen nem is csodálkozom. Nem fogtam fel a helyzetet és teljesen kifordultam magamból. Pokoli egy nyár volt. Rossz volt otthon és sehol se találtam a helyemet. Barátok nem hagytak egyedül, elmentünk nyaralni, bulizni. De legbelül mindig nyomasztott valami és utáni mindig szembesültem a problémákkal. Azóta már eltelt másfél év, jelenleg 20 éves egyetemista vagyok. Nem sokat voltam otthon, amikor legutolján voltam már besokaltam, napokig rosszul voltam utána. Az itt töltött napok egyfajta menedékként szolgálnak. Nehezen és apránként, de már sikerült anyagilag biztosítanom a megélhetést a tanulás mellett. Elötte sokszor éheztem, sok helyen laktam, illetve dolgoztam már. Nehéz lépést tartani a többiekkel, mert a legtöbb szabadidőmet munkával töltöm. Sok tárgyra egyáltalán nem tudtam felkészülni. Sokszor érzem úgy, hogy kikészülök és senkire se számíthatok. Úgyérzem hogy már nem tartozok sehova. Egyre több dolog jön elő ami nyomaszt, gyógyszerek nélkül már nem tudok elaludni. Nem szeretnék pszichiátriára kerülni, csak megnyugodni valahogy.

Esetleg valaki hasonló helyzetben?