Fiatalkori elbutulás? Vagy valami más?

22 éves vagyok.

6-10 évvel ezelőtt teljesen más voltam. Rendben, azóta hosszú idő eltelt, de itt elsősorban arra gondolok, hogy régen szinte mindent megjegyeztem amit hallottam, ha kellett, hónapokkal később is szó szerint vissza tudtam idézni valakinek a szavait.

Sokkal extrovertáltabb, nyitottabb és kifejezőbb voltam, rengeteg minden szerettem csinálni, sok hobbim volt, fejlesztettem önmagam (alkottam, művelődtem).

12-15 éves koromban úgy éreztem meghaladom a saját korosztályom mint értelmileg, mint gondolkodásmódban.

Emlékszem ebben az időben sokszor tettem fel olyan kérdéseket, melyekre a szüleim, tanáraim csak próbáltak válaszolni, de nem tudtak.

És 16-17 éves korom óta, pár éve kezdem már kezdem úgy érezni, mintha visszafejlődnék; a memóriám silányul. Már arra sem emlékszem egy előadásról, ami mondjuk érdekel. A lényegre még úgy ahogy emlékszem, de sok minden kiesik közvetlenül egy beszéd, műsor stb. után.

Ha olvasok egy könyvet, cikket néha elveszítem a fonalat, ritkán, de megesik hogy egy könnyű nyelvezetű, egyszerű cikkben találok olyan sorokat, mintha orosz romantikát olvasnék... Nem tudom pontosan mit is olvastam, jól értettem-e, holott végig magyarul van.

Nem kötnek le azok a dolgok, amiket régebben imádtam.

Most is szoktam néha pl. festeni vagy zongorázni, vagy hasonló elfoglaltságot keresni ha van időm, de nem az igazi. Nem az jön vissza az az alkotásomból, ami régen.

...és amit a legsúlyosabbnak gondolok, és a környezetemnek is feltűnik sokszor: rendkívül gyerekesen viselkedem. Itt most nem azt értem, amikor az ember szórakozik és bohóckodik néha.

Gyakran jönnek vissza hasonló hisztik és durcizások, amilyeneket egy 5-7 éves gyereknél látunk. Vagy például egy beszélgetésben kezdem úgy érezni magam, mintha egy kisgyerek lennék. Az addigi, felépített témám, érveim felváltják az értelmetlen, összefüggéstelen mondatok, ráhagyom valakire az igazát, holott képes lennék indokolni a sajátom. De ehelyett csak a hangom emelem fel, vagy kézzel-lábbal mutogatok.

Ezen kívül sokkal kevésbé szeretek szociális életet élni. Ha párommal vendégségbe megyünk, az elején még adom a művelt, okos, "mindenrőltudokbeszélni" embert, aztán egy idő után ha már kezdem unni magam, finom jelzéseket teszek páromnak, hogy "mikor megyünk?" Ezt értsd: piszkálom a ruháját, a fülébe súgom, hogy "meenjüünk", mindezt a vendégek közelében, mert máshol nem tudom megtenni. Gyerekes szülőknek ismerős a dolog? :)

Nem tudom hová fajulhat még a dolog pár év múlva, csecsemő módjára gügyögni fogok?

A beszédem (főleg ha huzamosabb idő óta beszélgetek valakivel), akadozik, érthetetlenné válik, így később pedig amiket normál esetben (esetleg írásban) tennék, annak valahogy teljesen ellentettje valósul meg.

Régen amilyen komoly kis emberke voltam, most elképedek magamon.

Ugyanis az utóbbi példákban, amikor úgy viselkedem, úgy beszélek, vagy csinálok valamit, ha azonnal nem is, de röviddel azután észreveszem magam.

Csak csodálkozni tudok, hogy én ilyet hogyan és miért csinálok.

A status végére pedig még annyi megjegyeznék, hogy 16-20 éves koromig volt egy pszichés betegségem, ami a szervezetem eléggé megterhelte. Lekopogom, másfél éve panaszmentes vagyok.

Lehet bármi köze ennek ehhez? Ilyen "tünteket" képes produkálni betegség? (Demenciákon kívül)