Fiatalkori demencia lenne?
Nemrég olvastam ennek utána részletesebben (eddig azt hittem csak időseket érint), de sok olyan tünetem van ami demenciára utal, pedig még csak most leszek 18 éves.
Elég feledékeny vagyok, az iskolában ez nem látszik mert 5-ös tanuló vagyok, jó a rövidtávú memóriám, és igazából a hosszú is, csak azokat szoktam elfelejteni amiket magolással tanulok meg, de ez mindenkivel megesik.
Ami aggaszt, hogy a mindennapi életben vagyok nagyon feledékeny, elfelejten eseményeket, ígéreteket, vagy hogy hová raktam azt, ami pár perce még a kezemben volt. Ezt mindig arra fogtam hogy fáradt vagyok (elég kemény az iskola, nem sokat alszok), de hétvégén is előfordult már nem egyszer.
Az egyensúlyom is elég rossz, és a mozgás-koordinációmmal is vannak gondok, de egyik sem súlyos, rajtam kívül még senki nem vette észre.
Elvileg az Alzheimer-kór lehet az egyik kiváltó ok, aminek tünetei: "Fiatalabb korban más tünetekkel jelentkezik ez a betegség is, a memóriagondok helyett először látás- és beszédproblémák, általános bizonytalanság és megváltozott viselkedés lehet az intő jel."
A megváltozott viselkedés elnézhető mert most lépek ki a tini korszakomból, sokat változtam az elmúlt években, ez normális. A látásom borzalmas, és nég mindig romlik (lassan elvileg meg fog állni a romlás, 20 éves korom körül). Van egy kis beszédproblémám is, eleve nem tudom szépen és összefüggően beszélni sokáig,főleg sok ember előtt nem, és szerintem van egy enyhe diszlexiám is, keverem a betűket és néha szavakat is írás közben, és nem megy a hangos olvasás sem gyorsan.
Az Alzheimer-kór elvileg örökletes, genetikai ok is lehet kiváltó tényező,ami nagyon nem jó jel. A nagyapám már súlyosan Alzheimer-kóros, neki már tévképzetei vannak, a rövidtávú memóriája évekkel ezelőtt tönkrement,arra sem emlékszik amit fél perccel azelőtt mondunk neki, éjszaka alvás helyett járkál, iskolába akar menni, és még sorolhatnám, már egyáltalán nincs magánál. A lánya, anya, még csak a negyvenes éveiben jár és évről évre egyre súlyosabban érezhető rajta is a demencia, mindenki szerint aki ismeri egyre rosszabb az állapota.
Emiatt félek én is, mert szerintem a mentális betegségeknél a halál is jobb, mi értelme élni ha nem tudsz tisztán gondolkodni? Akkor csúnyán kifejezve csak egy "sétáló húsdarabbá" válik az ember a legvégén.
Nagyon félek emiatt, és ezért is mentem fizika szakon tovább, folyton edzésben akarom tartani az agyam, szabadidőmben olvasok, vagy általában olyasmit csinálok ami fejleszti a gondolkodást.
Mégis észlelem ezeket a "tüneteket", a feledékenységet, vagy amikor elindulok valahová és félúton már azt sem tudom mit akartam csinálni, hova akartam menni, vagy amikor keverem a betűket/szavakat (mondjuk azt mondták ez azért van mert túl gyorsan pörög az agyam), vagy csak érzem hogy nem tudok tisztán gondolkodni (ezt is próbáltam a fáradtságra fogni, de valakinek 2 óra alvássa pörgött gyorsabban az agya, mint nekem 6-tal, szóval biztos hogy erre foghatom).
Amikor agyrázkódásom volt, csináltak röntgent az agyamról, azt mondták nincs semmi elváltozás, rendben vagyok. Egy ilyen kórt ki tudnának szűrni? És ezek a tünetek demenciára utalnak, vagy tényleg csak a fáradtság okozza? Nagyon megijedtem, mert tényleg a mentális leépülés a legnagyobb rémálmom, és elvileg nem gyógyítható úgyhogy nem is tudnék mit csinálni ha igaz lenne:(
Nekem annyi dolgom van, hogy ha nem vezetném naptárban, hogy mikor hova kell mennem, akkor teljesen elvesznék.
Ez nem demencia, hanem egyszerűen túlmegy az agy kapacitásán.
Havonta 8-10 helyet, ahova mennem vagy csinálnom kell valamit egyszerűen képtelenség fejben tartani. Pl munka mellett iskolába is jártam(a melóban van pár olyan nap, amikor 24 órás műszakok is vannak). Most vizsgaidőszak volt, emellett csináltam a jogsit is(ennek egy hónapja szerencsére vége) és még orvosokhoz is kell járkálnom. Szerinted ennyi mindent fejben lehet tartani?
Amit a második bekezdésben írtál, az se egy hű de nagy dolog. Ma már alig van aki hangosan olvas(utoljára kb 10 éve olvastam hangosan). Ezt is gyakorolni kell. Másrészt az ország lakosságának nagy részének van valamilyen "disz"-e ilyen-olyan mértékben.
Amit a harmadik részben írtál, hogy elfelejted hova akartál menni, azzal szintén sokan vagyunk így.
Ami meg az agyrázkódást illeti, ha csak sima 2 irányú röntgent csináltak, azzal csak annyival vagy előrébb, hogy nem volt törés. Ilyenkor CT-t csinálnak(esetleg MR).
Nincsen neked semmi bajod azon kívül, hogy hipochonder vagy. Ne akard magad megbetegíteni, mert nem jó betegen élni.
Huha, köszi:)
Nem is tudod mennyire megnyugtattál, ezek szerint tényleg csak beképzeltem ezt az egészet:D
És szerintem én is rászokok a naptár vezetésére, úgy könnyebb lesz nyomon követnem a programokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!