Mit tehetek ha még mindig ez van?

Valószínűleg bipoláris zavarom van, kétlem, de ez került tavaly nyáron a kórlapomra. Egy éjjelt tartottak bent, mivel öngyilkos akartam szerintük lenni. Amiről szó nem volt, nem is gondoltam rá. Vagdostam magam, igen, de nem megakartam halni. Csak jobban lenni, a halál gondolata megijeszt, rémisztő és nem akarok, nem akartam.

Azonban azóta eltelt egy év, a gyógyszerekkel felhagytam. Nem tudtam felkelni, nem volt semmihez kedvem, erőm, de erőltették, hogy de jobb lesz, jobb lesz. Hónapokig szedtem a bipoláris zavarra is gyógyszert, illetve nyugtatót és egy gyenge antidepresszánst. A májam is eléggé érezte ezt a sok gyógyszert, de nem igazán törődtem vele, mert jobb lesz alapon. A pszichológusommal nem jöttem ki, de a gimnáziumban az iskolapszichológussal nagyon is. Viszont elballagtam, felvettek egyetemre, de passziváltattam magam, úgy éreztem nem elég jó. Több kell, jobb szak. Egy olyan szak amivel büszkék is lehetnek rám a szüleim. Minimum ELTE, Corvinus, BGE.. de nem egy gyermekvédelmi szakkal fognak azok lenni, ezért passzívra mentem.

Félek is elköltözni itthonról, félek sötétben az utcán. Annyi mindent hallottam. Lehet ez is volt az egyik oka annak, hogy nem mentem idén el. Na meg a pénz is. Nem tudnék senkivel egy szobában lakni, lehet albérletben sem. Nem tudok úgy nagy wc-re menni, hogy...értitek. Félek jövőre mi lesz, mert ha nem megyek messze..akkor a megyén belüli egyetemre szintén úgy tudok bejárni, hogy hajnalba indulás és ha mázlim van nyolcra itthon vagy éjfélre.

Viszont nagyon egyedül érzem magam, jelenleg hétvégi oktatásban veszek részt, munkát pedig nem találok. Mivel vagy nem tudnék eljárni, csak úgy, hogy 4:15 -kor elindulok és ha a csatlakozás nem késik egy percet sem akkor 8:18-ra itthon leszek. Ez 90.000-100.000 forintért nekem kevésnek tűnik (és bérletet sem térítenek ami 57.600 forint körül van).

A haverok egyetemen vannak, a többiekről kiderült, hogy csak addig voltunk jóban amíg a közös érdekek úgy kívánták. Semmi pénzem nincs, anyukám beteg, nem dolgozhat. Apu tart el mindenkit.. És szégyenlem magam. Elkezdem fogyózni, hátha jobban tudom érezni majd a saját határaimat így, de nem. Angolt tanulgatok (de nem köt le pedig jövőre felsőfok), elkezdtem jelnyelvet tanulni pár hónapja, de mindennel úgy vagyok mi értelme?

Holott tudom, hogy van.

Gyógyszereket nem szeretnék szedni, vagyis ha használna valami akkor igen, de egy évig majdnem kísérleteztek és mindentől belassultam, erőtlen és kedvetlen lettem. Holott pont az ellenkezőjét kellene elérni szerintem.

Pszichológust nem találtam, vagyis a megyei kórházba tudnék azt hiszem menni, de nincsenek jó véleménnyel róla.

Anyuékat szeretem, meg a testvéreimet is ( ők nem itt élnek ), de nem érezem azt, hogy ha tudnák milyen vagyok szeretnének. Arra értem, hogy én nem a fiúkat szeretem, hanem a lányokat. Én nem itt akarok megöregedni, világot szeretnék látni. Nem vagyok annyira elutasító mint ők, nem tudok őszintén nevetni a fekete/meleg/transz "poénokon". Bátyám nagyon homofób, mikor a barátnője azt mondta neki, hogy hát ő nem azért jött össze vele mert fiú, hanem mert a lelke végett a batyám kiakadt, hogy lánnyal is összejött volna ha olyan tulajdonsagai lennenk mint neki meg minden.. és annyira ronda dolgokat mondott, hogy komolyan félek tőle ezen a téren. Apuról nem is beszélve.. Most megismertem valakit, de félek lépni.. mert nem nagyon mehetek sehova, de ide se hozhatok senkit..

Nem tudom miért írtam ennyi mindent le, csak szeretnék mindig jól lenni és nagyon sok dolgot kipróbáltam már. Viszont valami miatt mindig rossz lesz egyszer minden.

Előre is köszönöm ha végig olvastátok :) Illetve a válaszokat is előre! 19/L