Mi lehet velem? Nem gondolom, hogy depresszió.

Isten őrizz, onnan menekülök! Gimit leszámítva mindenhol szerettek, és ott se bántott azért mindenki, csak páran. Engem ezek a dolgok szimplán nem érdekelnek, pedig nem tanultam sose rosszul, iskolázott is vagyok (nem hencegésből), de egyszerűen mit tehetnék, ilyen vagyok. Egyébként éretlennek nem mondanám magam, sokkal jobban átlátok dolgokat, mint a nagy átlag, akik közül zömmel felszínesek a legtöbben. Nekem a célom az életben az, hogy minél kevesebbet kelljen érintkeznem az emberekkel. Ilyen romantikus andalgós pedig a legkevésbé sem vagyok, a párkeresést is ezért hagytam abba, mert untam, hogy ilyeneket kell játszanom. A másikat meg csak nem csaphattam be tovább, tudtam, hogy max. hamis, megjátszott gyengédséget kapna, miközben én az órát lesem, hogy mikor szabadulhatok már.

Igazából azért nem jó, mert az emberek nem fogadják el... Én így érzem magam jól, de mindenki más (még a legutolsó kis okj képzésen is) erőltetik ezt az ismerkedőst, facebook-on jelölgetős akármit, meg felesleges cseverészést, hogy ki hol bulizott, ki hol mennyiért vásárolt, ki mikor házasodott, milyen ruhában, meg az ilyen sok felesleges, felszínes és érdektelen ostobaságot. Saját családomban sem bírom az ilyet elviselni, ha nem tudunk ténylegesen, mély dolgokról beszélni, akkor inkább nem beszélek senkivel sem. Kb. egy évben 1-2 alkalommal elmegyünk koncertre, megnézzük ha van kedvelt előadónk, esetleg mozi, de ennyi, jobbára a barátaimmal is inkább olyan programot keresünk, ahol inkább magunk lehetünk. De ha ezt a legtöbb embernek így elmondanám, vagy nem akarná elhinni, vagy meg akarna változtatni, és bizonygatná, hogy de, ő meg tudna... Volt ilyen is sajnos. Repült is az illető minden szó nélkül.