Mit tennél, ha ilyet mondott volna neked egy közeli hozzátartozód, miközben depressziós voltál?

4 évig mély depresszióm volt, 16-20 éves korom között. Most 22 évesen már a gyógylás útján járok, az antidepresszánst már elhagytam, pszichológushoz járok jelenleg.

De amikor a legmélyebb pontomon voltam, ami nálam azt jelentette hogy nem bírtam kikelni az ágyból, évekig "aludtam", nem mertem lemenni emberek közé, nem bírtam tanulni 4-es átlagból hirtelen 1-2-esek lettek, nem bírtam csinálni semmit, düh rohamaim voltak, lefogytam 6 kg-t. És szörnyen néztem ki.

Még is mindezek ellenére tesómtól megkaptam hogy nekem rég be kellett volna verni a pofámat, akkor nem lennék ilyen lusta.

A másik eset 19 évesen volt, hogy egy újra érettségire nem mentem el, mert nem bírtam a depresszió miatt. Akkor meg lenézően a pofámba röhögött hogy mindig is lúzer voltam és az is maradok örökre.

Ugyan eltelt 3 év, de ezen nem tudok túl lépni. Amúgy sem szoros a kapcsolatom tesómmal mert ő máshol él. Kíváncsi vagyok, hogy ti ehhez mit szóltok, ti hogy viszonyulnátok a tesótokhoz ha életetek legmélyebb pontjánál ilyeneket mondott volna nektek?