Ez elmúlik valaha? Mitől lehet?

18 éves lány vagyok, kb. 3 éves korom óta szorongok és depressziós vagyok. A szorongást már óvodás koromban megállapították, a depressziót azonban csak két éve. Én azonban úgy érzem, hogy nagyjából a szorongással egy időben kezdődött, és a szüleim véleménye is ez.

Mindentől félek, és emiatt alig merek nyitni az emberek felé. A szorongás okozta magány válthatott ki depressziót. Emiatt sokat voltam mindig egyedül, és kitaláltam magamnak egy belső személyt, akinek nevet is adtam, és minden félelmemet megbeszélem vele a mai napig. Persze ahogy nőttem egyre kevésbé tudtam elhitetni magammal, hogy él bennem valaki aki mindig mellettem áll, hiszen én találtam ki, és nem a valóság. De mikor be kell ismernem magamnak, hogy saját magammal beszélek igazából és nem vele, az még magányosabbá tesz. Emellett gyakran ha magammal beszélek és azt találom ki, hogy a kitalált személy az, az fantáziálásba csap át. Ezt úgy értem, hogy máshova képzelem magam, és képzeletbeli párbeszédeket folytatok ismerősökkel, rokonokkal. Ilyenkor szinte alig vagyok jelen a valóságban. Ez rettentően megijeszt, hiszen nagyon nem normális. A képzeletbeli személy ritkábban is van jelen mint ez a fantáziálás, és csak azt szoktam mondani általa magamnak, hogy nyugodj meg, minden rendben, melletted vagyok. Ez még lehet a magánytól, de a fantáziálás már inkább személyiségzavarra emlékeztet. Ilyenkor mikor ez van, újra élek gondolatban szituációkat másként, vagy meg nem történteket találok ki. Ha vannak körülöttem akkor magamban beszélek csak, máskor viszont hangosan is. Mitől lehet ez a fantáziálás? Sokszor fél napig is előfordulnak ilyen gondolatbeli újraélések. Arra gondoltam, hogy ezt is okozhatja magány, mert ezzel foglalom el magam. De két éve volt egy pszichotikus állapotom, (derealizáció, pániktünetekből állt) talán az nem múlt el teljesen. Csak azt nem értem, hogy a fantáziálás már kicsi korom óta van, a pszichotikus állapot meg két éve kezdődött. Két éve szedek antipszichotikumot pszichotikus állapotra, az összes valóságelvesztéses és pánikszerű tünetem megszűnt, de a fantáziálás mindig is volt, akkor is mikor még nem szedtem gyógyszert, és azóta is ugyanúgy. Volt valaki hasonló helyzetben? Félek, hogy az, hogy máshova képzelem magam megint derealizációhoz vezet.

Kérlek, csak olyanok írjanak, akik értenek valamennyire ehhez. Előre is köszönöm!