Ez depresszió? Vagy minek lehet nevezni?

18 éves vagyok, az állapot amiről írok 3 éve áll fenn, mióta új iskolába, gimnáziumba kerültem.

Vannak napok, amikor teljesen normálisan érzem magam, pozitívan tudok állni a dolgokhoz, tele vagyok ötletekkel, rengeteg minden érdekel, hirtelen azt sem tudom mihez kezdjek. Ezeken a napokon boldognak érzem magam, és a kapcsolataim is jobbak másokkal, mert ilyenkor szívesen beszélgetek, szervezek programokat másokkal. Viszont vannak olyan napok is, és ezek vannak többségben, amikor borzasztóan érzem magam. Délig aludnék, nincs kedvem semmihez, fáradt vagyok, úgy érzem hogy senki nem szeret, hogy egy senki vagyok, nem tudom egyáltalán miért kellettem, miért vagyok itt. Minden és mindenki idegesít. Ilyenkor érzem hogy a kapcsolataim amik vannak mind felszínesek, semmire sem jók, csak arra hogy fenntartsam velük azt a látszatot hogy minden rendben velem, holott tudom, érzem hogy nem. Vannak céljaim a jövőt illetően, mert minden nagyképűség és felvágás nélkül okosnak, intelligensnek mondhatom magam. Tudom, hogy képes lennék elérni a kitűzött céljaimat, mert megvannak hozzá a képességeim. Mégis, olyan távolinak tűnnek, és olyan nehezen elérhetőnek hogy gyakran csak arra tudok gondolni hogy úgysem sikerül, nem vagyok elég jó. Sokat gondolkodom,mindent de mindent túlbonyolítok. Tulajdonképpen megnehezítem a saját életem. Szóval olyan ez a helyzet, mintha 2 napig minden oké lenne, aztan jön 3 következő ahol borzasztóan érzem magam. Rengetegszer van hogy csak sírni akarok, törni zúzni, sőt egy egy ilyen mélyponton gondoltam már az öngyilkosságra is. Nem tudom, hogy tényleg megtenném-e, de félek hogy egyszer a pillanat hevében tényleg valami hülyeséget csinálok.

Szüleimmel nem jó a kapcsolatom, talán anyuval kicsit jobb.. de nem merek szólni erről senkinek. Csak már 3 éve tart és érdekelne hogy esetleg van e valakinek valami javaslata hogy mit tehetnék.

Pszichológuson gondolkodtam, de gondolom ahhoz szólnom kéne a szüleimnek, azt pedig nem szeretném.