Létezik egyáltalán olyan, hogy borderline szindróma vagy ez csak divat, mint valamikor a depresszió vagy a pánikbetegség?

Ez engem is elgondolkoztatott, főleg a gyerekvállalás témakörben. Ott is inkább figyelemzavarosnak "diagnosztizálják" a neveletlen gyerekeket.

Szerintem kamaszoknál, fiatal felnőtteknél is hiszti.

azért gondoljátok így, mert hülyék vagytok, már bocs. Vagy inkább mert még nem voltatok hasonló cipőben. Itt főleg az 1-es válaszoló "neveletlen gyerek" gondolatára célzok.

Csak példának, a figyelemhiány és a hiperaktivitás egy létező jelenség, nem csak egy divatos megnevezése a "neveletlen gyereknek". És ezzel semmi baj nincs. Vagy mi a jó szerintetek? A sablon kölkök ülnek mozdulatlanul 45 perceket, 7 évesen a suliban és szorgalmasan jelentkezgetnek? Na ez az a világ, amit nem akarok megélni, köszönöm szépen. azon túlmenően a depreszió és a pánikbetegség nem "divat" vagy kitaláció. Elég kellemetlen tud lenni, úgy is, ha neked nincs, de a környezetedben valakinek van. A hasonló kérdésekből és beszólásokból látszik, hogy mennyire csökevényes, és korlátolt az "átlag ember", aki úgy gondolja, hogy neki semmi baja nincs, és soha nem is lehet. Kerülj olyan élethelyzetbe, hogy valamiért megzuhansz, vagy szimplán csak lesz egy átlagtól kicsit eltérő, figyelemhiányos gyereked. Ami nem feltétlen rossz, csak eltér az átlagtól. Az autizmust és az Asperger-szindrómát se akarták sokáig elismerni, sokan a mai napig nem ismerik el, csak ráfogják, hogy "hülye" meg "lusta" (itt főként az Asperger-re gondolok).

Meg ez a csak hiszti, stb...

Én se akarok felnőni (hülyeség, mert nem akarat kérdése), egyszerűen képtelen vagyok más lenni, mint az a hülyegyerek, aki vagyok, így a 30-on túl is. És mi ezzel a baj? Semmi. Nekem így jó, akinek meg nem tetszik, az felőlem jókedvűen megb@$zhatja akár a nagyanyját is. Ennyire egyszerű a képlet.

De várom az érveket. Miért akartok egy futószallagon fosott, egyenemberekből álló társadalmat? Az jó?

a "kisgyerek hisztit" ne említsd az általam felvázolt dolgokkal egy lapon. Az én kislányom is szokott hisztizni, az nem ugyanaz. Szülőként nem hiszem el, hogy a saját gyerekednél egy kalap alá veszel minden, hisztinek látszó viselkedést, és nem tudod elkülöníteni az igazi "vérhisztit" egy komolyabb lelki problémától. Mert ha így van, akkor már előre sajnálom azt a gyereket.

Én nem vagyok egy hipochonder típus, de tudom magamról, hogy mutatom az Asperger bizonyos jeleit, ezért nem is nagyon foglalkozok vele, elfogadom, hogy ilyen vagyok, és kész. A szüleim csesztettek fiatalon, mert hogy "nem érdekel semmi", meg "nem lesz belőlem semmi", ez akkoriban szarul esett, de mára rájöttem, hogy mi volt az oka, nem is ragozom nekik, én tudom magamról, hogy milyen vagyok, és kész. Nem várom senkitől, hogy megértse, csak fogadja el azt, amilyen vagyok, és szarjon rá, ahogy én is. Ezen elvárásom olyan szempontból jogos, hogy én se akartam soha életemben megváltoztatni senkit, igyekszem elfogadni mindenkit olyannak, amilyen. Nyilván a barátokat, ismerősöket megválogathatom, így őket nem is lenne tisztem megváltoztatni (ha "nem jön be" amilyen, akkor minek haverkodok vele, leépíthetem nyugodtan a kapcsolatot ugyebár), de mivel a családot azt "hozzád b@$$zák amikor megszületsz", a legjobb amit tehetsz, hogy elfogadod olyannak, amilyen. Csak ha én ezt az elfogadást nyújtom, akkor visszafelé is elvárom.

A pánikbetegségről meg csak közvetetten tudok nyilatkozni, így nem is ragoznám túl, de létezik. Egy cimborámnak volt, nehezen jutott túl rajta, de nem egy szívderítő és irigyelhető jelenség, azt bátran kijelenthetem.

Már miért ne létezne?

A borderline-nál a hullámzó kedély nem azt jelenti, mint egy egészséges embernél, hogy mondjuk jókedvűen kelt és egy tízes skálán 7-es a kedve, aztán a főnök leszidja valamiért és akkor lemegy 4-re, aztán délután a barátjától kap egy szülinapi ajándékot és akkor felmegy 6-ra...

A hullámzó állapot egy borderline-os személynél olyan, hogy felébred és ok nélkül 10-en van, kicsattan az örömtől, az energiától, úgy érzi, övé a világ, tele van optimizmussal, aztán NEM TÖRTÉNIK SEMMI különleges, és délutánra mégis lemegy a kedve 1-esre és az öngyilkosságon gondolkodik és csak fekszik az ágyban letargikusan és úgy érzi, soha nem lesz már semmi sem jobb. Aztán lehet, hogy másnap megint úgy kel, hogy 7-es 8-as a kedve...

Szóval OK nélkül EXTRÉM mértékű ingadozások vannak nála.

Egy normális embernél csak akkor vannak ekkora kilengések, ha tényleg valami hihetetlenül jó vagy rossz dolgot élnek meg. Mondjuk ha meghal egy szerettük és erről kapnak hírt, akkor biztos hogy padlóra kerülnek 1 perc alatt. De az normális. Mert annak oka van.

Egy borderline-os személy úgy tud padlóra kerülni vagy ellenkezőleg: a fellegekbe jutni, hogy abszolút semmi nem is történik vele aznap, vagy csak valami nagyon apróság, ami egyáltalán nem indokolna ilyen mértékű hangulatingadozást.

Igen, sajnos létezik ilyen. Drukkolok, hogy sose kerülj közeli kapcsolatba borderlineossal. Én megjártam, többször is. Nagyon nehéz velük, nagyon kimerítőek, de tudom azt is, hogy ők sokkal jobban szenvednek ott mélyen legbelül.

Sejtem mire gondolsz: arra, hogy sokszor az emberek már saját magukra aggatják fel a címkéket, hogy jajjj depi vagyoook, meg másokra, hogy uuu ez tutko borderline mert hisztizik, és ez lett divatos.

Nos, ebben igazad van, hogy a közvélekedésben is elterjedtek ezek a szavak, de rendszerint köszönőviszonyban nincsenek a valósággal. Nem véletlen, hogy szakember állíthat csak fel diagnózist, és természetesen 3 perc guglizás senkit nem tesz azzá (még ha sajnos néhányan ezt nem is tudják beismerni :S)

Ezek nagyon is létező dolgok, de az tény, hogy a hétköznapi szóhasználat erősen eltorzítja a valós képet. Aki napi 5 órán keresztül sír másoknak, hogy milyen rossz az élete, az TUTI nem major depresszióban szenved. Még ha ő maga "szeretné", akkor sem.

A borderlinera visszatérve: igen, hiszti végülis. De ássunk mélyebbre: ez honnan jön és miért? Miért kezd el hisztizni attól, hogy meghallja, ma egy közös ismerőssel elmentetek valahova (és ő csak utólag tudta ezt meg). Miért hisztizik attól, hogy Te a pároddal csinálsz valamit, és nem ővele? Miért esik szét az ember attól, ha megmondod neki, hogy 2 napra elutazol vidékre? Miért nem tudja azt, hogy ki ő? Miért fekszik az ágyában és öli meg a magány, miközben van 1500 ismerőse fészbukon? Folytathatnám. Ezek a gondolatok / érzések persze felbukkanhatnak az átlagemberben is. Csaképp egy átlagember egy ilyen szituációban nem hordja el az állítólagos legjobb barátait minden legalja hordaléknak, nem személyeskedik káromkodva megállás nélkül.

Az átlagember tudja kezelni legalább az átlagos, hétköznapi helyzeteket. Egy borderlineos nem. Még az egyszerűt sem. És teljesen nem odaillő válaszreakciókat ad, mind jellegében, mind erősségében.