Kinevetett a pszichológus. Ez normális?

Ugyan ezeket, legalábbis hasonlókat éltem át én is. Végre valahára elszántam magam hogy akkor elmegyek és segítséget kérek egy szakembertõl, egy hozzáértõtõl. Kb 1 évig jártam kéthetente. Én is nagyon nehezen nyílok meg, ott ezt nála úgy próbáltam ellensúlyozni, hogy amit éreztem, meg ami jött, azt mindig elmondtam. Viszont úgy éreztem, hogy valahogy nem elég reflektív velem szemben, egyszerūen egy idõ után már nem is volt kedvem a beszélgetéshez, mert úgy éreztem, hogy egyoldalú, és emiatt kellemetlenül éreztem magamat. Ezt el is mondtam neki, de nyilván ez egy ilyen hely, nem azért mész egy pszichológushoz, hogy a barátod legyen, ez nagyon nem kölcsönös. Ez egy teljesen egyedi kapcsolat. Nekem ez annyira nem jött be, ezért közös megegyezés alapján abbahagytuk a közös munkát.

Amiket leírtál azokat én is mindet átéltem egytōl egyig! Ugyanúgy nem igazán éreztem hogy megért, majd a végén meg rájöttem, hogy nem várhatom el hogy totálisan megértsen, plusz egy olyan kaliberū, személyiségū pasihoz mentem, aki szerintem munkáján kívül sem egy tipikus õszinte mindig mindenrõl véleményt mondó figura.

Viszont rá kellett jönnöm és belátnom, hogy nincs más megoldás igazán, csak az, ha õszinte, igaz barátaim vannak az életben. Sokkal-sokkal többet érnek mint bármelyik pszichológus a világon, õk biztos nem a pénzért teszik azt amit tesznek és még meg is értenek! Persze ez szépen hanzik. Tudom hogy nagyon nehéz ilyet találni, vagy egy ilyet fenntartani, aki meg pszichológushoz jár/járt, az meg nem véletlen járt oda, nagyon nehezen bíznak meg az emberekben és általában komoly érzelmi sérülés, feldolgozásra váró esemény (esetleg egy gyerekkor) nehezíti a dolgot.

Ugyanezeket*

hangzik*