Milyen jövő vár így rám?

Sziasztok! Kiskorom óta küzdök mentális problémákkal. Szüleim elmondása alapján 2-3 éves koromig egészséges gyermeknek tűntem, majd valami megváltozott. Egyre jobban szorongtam, befelé fordultam. Nem mertem még ismerősök előtt sem önmagamat adni, folyton gátolt voltam. Csak a szüleim társaságában nem féltem. Emiatt nem voltak barátaim, hiszen teljesen elzárkóztam mindenkitől. Ugyanakkor egyedül is féltem, szintén kiskorom óta van temetőfóbiám, ami miatt ha valami tárgyról vagy témáról a halál és a temető jut eszembe, félek egyedül a mai napig egy helyiségben, és a szüleimnek kísérgetni kell. Ez még a kisebbik gond, mert mióta egyáltalán nem járok temetőbe, ez a fajta félelem valamennyire csökkent. Viszont a szociális szorongás nem. A sok magány és az itthoni veszekedések miatt kicsiként kitaláltam magamnak egy személyt aki bennem él, nevet adtam neki, védelmezőként tekintettem rá. Persze mindig tudtam, hogy nincs bennem senki, de ha ezt valaha is el kellett ismernem, mindig depressziós lettem. Még mostanában is ha egyedül vagyok, mindig elbeszélgetek ezzel a belső személlyel (magammal).

A szorongásaim miatt rengeteg pszichológusnál, pszichiáternél megfordultam már. Régen velük sem mertem kommunikálni, aztán két éve pszichotikus állapotba kerültem, amitől annyira szenvedtem, hogy magam kértem segítséget. Azóta négyféle gyógyszert szedek. Egy antipszichotikumot, egy antidepresszánst, szorongásoldót, és egy Memoril nevű gyógyszert, ami a koncentrációt segíti. A betegség előtt még a szimpla szorongás miatt ismételtem a 8-at. Majd 9-ben jött a betegség, ami miatt újra halasztottam. Tavaly szeptemberben másodszor kezdtem a 9-et, de márciusig bírtam. Az volt a gond, hogy nehezen tanultam, koncentráltam. Március óta nem járok megint iskolába. A probléma miatt az orvosom másik gyógyszereket írt fel, és esti gimnáziumot javasolt. Idén szeptembertől estire fogok járni, de már most rettegek, hogy vagy a betegségtől, vagy a gyógyszerek tompításától ugyanaz lesz mint ami miatt márciusban otthagytam az iskolát. Félek, hogy elveszek, és nem lesz végzettségem. Szóval ha a jövőmre gondolok, mindig még jobban erősödik a félelmem. Az orvosom a gyógyszerek miatt még azt sem nézi ki teljesen belőlem, hogy az estit elvégzem. Régen még voltak céljaim, hogy hova menjek továbbtanulni, és legalább a munkámban majd sikeres legyek. Most viszont itt állok 18 évesen 8 általánossal. Szerintetek gyógyszerek mellett is fogok tudni iskolába járni? Járt valamelyikőtök úgy iskolába, hogy több pszichés gyógyszert szedett és ment neki?

A másik jelenlegi félelmem az, hogy senkinek sem fogok kelleni. Az elzárkózás miatt alig ér inger, és sokszor annyira letört vagyok, hogy nem is mozdulok ki. Emiatt alig tudok valamilyen témáról beszélni. Tartok tőle, hogy sosem lesznek barátaim, nem lesz párkapcsolatom. Úgy érzem, senkinek nem vagyok fontos, hiszen kinek kéne egy olyan lány aki mindentől fél, depressziós, magával beszél, stb. Bennetek is kavarogtak ilyen érzések? Van itt olyan aki hasonló cipőben járt, de kimászott a gödörből? Minden értelmes válasznak nagyon örülök. Előre is köszönöm! 18/L