Antidepresszáns tényleg olyan káros? Tényleg nincs más választás a gyógyulás irányába? Valóban gyógyszeres zombi leszek?

A lehetséges mellékhatások között ott van az öngyilkosság is. A konzekvencia levonását rád bízom.

Egyébként honnan tudod, hogy depressziós vagy? Mondta egy pszichiáter? A fogalomkészletük olyan szegényes, hogy csak pár szót ismernek, néhány betegségnevet, amit rád akasztanak, szóval a kutyámat sem merném rájuk bízni.

Írsz itt a végén valami érdekeset: azt mondod, nem tudnál megnyílni pszichológus előtt. Van valami takargatnivalód, cimbora? :-) Titkos vágyad, amit nem tudsz kiélni? Amíg ezt el nem rendezed, meg nem oldod, el nem éred,addig a világ összes gyógyszergyára sem tud segíteni neked.

" Akár egész életedben lehet szedni (pl. ha valaki visszaeső depressziós, akkor ezt szokták javasolni). "

Ne haragudj, de pszichológushallgatóként hogy írhatsz ilyet? Ezzel kb. azt állítod, hogy a szakmád, amit éppen tanulsz, semmire se jó! Igen, vannak visszaeső depressziósok, én is az voltam. Egészen addig, amíg nem jutottam el egy JÓ pszichológushoz. Te aztán igazán tudhatnád, hogy egy mélylélektani jellegű terápia révén a teljes személyiségstruktúra átdolgozható oly módon, hogy azzal a depresszióra való hajlam is megszűnjön! Egy pszichológusnak ez kellene, hogy legyen a feladata, nem pedig az, hogy egy életre gyógyszerfüggővé tegyen valakit!

Amúgy nem tudom, hogy hivatalosan mi minősül súlyos depressziónak, nekem életemben kétszer volt depressziós epizódom. Első alkalommal 8 hónapon át tartó fokozatos, pánikrohamokkal tarkított leépülés után odáig jutottam el, hogy teljesen munkaképtelenné váltam, egész nap csak feküdtem az ágyban és gyakorlatilag csak vécézni keltem fel, meg naponta egyszer ettem valamit. Ennek ellenére antidepresszánst csak kb. 2-3 hónapig szedtem, nem éreztem magam tőle jobban - annak ellenére, hogy pörögtem tőle és folyton vigyorogtam, belül ugyanolyan rosszul voltam. Hiszem, hogy nem a gyógyszer segített, hanem a terápia, de sajnos nem kaptam teljes körű tájékoztatást a pszichiátertől, így elhittem, hogy egy rövid dinamikus terápia elég. Hát nem volt...

Évekkel később visszatértek a pánikrohamok, a korábbinál súlyosabb formában és újra a gödör alján találtam magam, amikor újra csak feküdtem és vagy bőgtem, vagy kvázi katatón állapotban bámultam a falat, állandó szuicid gondolatokkal küzdve. Ekkor mentem pszichológushoz, mert tudtam, hogy gyógyszert semmiképpen nem akarok szedni. És kijöttem ebből az állapotból. Három év terápia után hiszem, hogy megváltozott a személyiségstruktúrám, és már nem tudnék ilyen állapotba kerülni. A problémáimat már a gyökerüknél kezelem, nem tudnak rajtam eluralkodni. De ha mégis elindulnék valamilyen okból a mélypont felé, már időben tudnék segítséget kérni, nem várnám meg, amíg a gödör aljára kerülök. Korábban erre nem voltam képes: ezért lettem depressziós. A terápia hatására azonban változtam annyit, hogy ezt el tudjam kerülni. (Ahogy a pánikrohamokat is le tudom állítani már, még jóval a kialakulásuk előtt.)

Hát te se haragudj, de az antidepresszáns nem okoz függőséget. Hozzászokást okozhat, de az teljesen más. Igen, a pszichoterápia nagyon fontos eleme a depresszió kezelésének, ezt írtam is. De sajnos sokszor nem elég önmagában, ezért van az antidepresszáns.

Azt látom, hogy a legtöbben nem értitek, hogy a depresszió egy betegség. Olyan, mint mondjuk a cukorbetegség, csak ez az agyban van. A cukorbeteg is kezeli magát inzulinnal, amellett, hogy diétázik is. Kb ehhez tudom hasonlítani az antidepresszánst és a pszichoterápiát.

Sokan lepontoztatok látom, nem baj egyébként, de én nem akarok rosszat, csak sok nem gyümölcsöző gondolatot láttam a válaszok közt, amik nem fognak segíteni a kérdezőn.

# 24-25: Nagyon kérlek, ne praktizálj majd terapeutaként, ha végzel...

Igen, a depresszió bizonyos agyi funkciók miatt alakul ki, de ma már bizonyított tény, hogy ezek az agyi funkciók terápiával megváltoztathatók. Más idegpályák lépnek működésbe, erre vannak hazai kutatások is (pl. Szegeden), MR-vizsgálatokkal kimutatták, hogy a terápia hogyan változtatja meg az agyműködést. Úgyhogy a depresszió igenis véglegesen kezelhető.

Ami pedig a mélylélektani terápiát illeti: illene tudnod, hogy a terápia egy FOLYAMAT. Vagyis attól, hogy egy terápia hosszan, évekig tart, attól még menet közben is vannak érdemi változások. Én nem azért jártam három évig, mert addig voltam depressziós, hanem mert soha többé nem szerettem volna az lenni. Ehhez pedig teljesen át kellett dolgozni a személyiségstruktúrámat. Ez tartott három évig.

Aki meggyógyult a depresszióból az valószínűleg csak depressziós állapotban volt valami okból adódóan,de nem volt tartósan beteg!

Egyet kell értenem azzal a teóriával,hogy a depresszió terén még mindig megy a sötétben tapogatózás.Nem véletlenül van annyi gyógyszer!Ha tudatosan lehetne gyógyítani,akkor elég lenne egy-kettő is.

F40+

Utolsó válaszolóval nem értek egyet,hiszen gyakorlatilag minden betegségre van egy csomó gyógyszervariáció.

Egyébként én 10 évvel ezelőtt betegedtem meg,bipoláris depresszióm volt/van,és fiatalabb koromban felírtak egy Zoloft nevű gyógyszert,amitől kb 2 hét után hallucinálni kezdtem,szóltam is róla az orvosnak,de ő nem hitt nekem,nagyon lekezelő volt,és egyáltalán nem tájékoztatott arról,hogy a mellékhatások egy idő után megszűnnek,vagy ha nem,akkor lehet pirulát váltani.Ezen infók hiányában én annyira megcsömörlöttem a pszichiátriától,hogy hosszú éveken át bírkóztam az egyre mélyülő,egyre sötétebb depresszióval,ami mind szörnyűbb arcait mutatta,a tünetek egyre bővültek,és csak a gyermekszülés tudott egy utolsó,erős löketet adni,hogy menjek,és változtassam meg az éltemet,hogy a gyerekek egészségesen tudjanak felnőni,még ha ez azzal is jár,hogy mérgeket kell a szervezetembe juttatni.Úgy gondolom,hogy az én esetemben sokkal inkább beszélhetünk kvázi szervi problémáról,mivel elmentem(fizetett)terapeutákhoz,akik semmi fájdalmat nem tudtak bennem feltárni,ami a betegséget előidézhette volna.Egyszerűen nem termelek elég dopamint,amennyi kellene,és már beláttam,hogy ehhez bizony kell a bogyó.Most,hogy megkaptam a gyógyszerem,haragszom magamra,amiért csak ennyi kellett volna korábban ahhoz,hogy jobban legyek,én pedig hagytam,hogy a betegség teljesen beegye magát a bőröm alá,és a részemmé váljon.És igen,nagyon hülyén fog ez hangzani,de aki évekig dédelgeti a keblén a depressziót,és a gyógymód után hirtelen eltűnik,abban az emberben pozitív,de negatív értelemben is komoly hiányérzet támad.Hiszen,ez a betegség valahol egy pajzs,ami védi az érzékeny embert a környezeti hatásoktól.A depressziós ember egy szűrt valóságot kap/érzékel,és ha hirtelen "kilökik az erős fényre",nem biztos,hogy a várt reakciók fognak előjönni.Nekem ez a véleményem.

31/N

29: A bipiláris zavar egyértelműen szervi (sokszor genetikai) eredetű, arra mindenképpen kell gyógyszer.

28: Közel 20 éven át voltam pánikbeteg, több súlyos depressziós epizódom volt ez idő alatt, szóval nem átmeneti hangulatzavarom volt.